Elviszik Petőfit, de visszakapjuk
Közélet

Elviszik Petőfit, de visszakapjuk

A tervek szerint hétfőn délelőtt leszerelik a talapzatáról Petőfi Sándor szobrát, hogy aztán jövő tavasszal egy ugyanilyen megjelenésű, bronzba öltött alkotást állítsanak vissza. Tóth Péter osztályvezető azt mondta, a közelmúltban Kiskunhalason járt  Mihály Gábor szobrász, aki jelezte, bizony ráfér már az alkotásra a renoválás.          
Felújították a kilátót
Közélet

Felújították a kilátót

Befejeződött a sóstói kilátó rekonstrukciója. A Halasi Városgazda Zrt. közel egymillió forintot fordított a tölgyfaszerkezetű kilátó javítására. Az önkormányzat a pénzügyi forrást saját költségvetésből biztosította.
Elkészül a kórházi főbejárathoz vezető járda
Közélet

Elkészül a kórházi főbejárathoz vezető járda

Közel 7,5 millió forintot fordít majd a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház az intézmény főbejárata előtti terület rendezésére. Évek óta tervezték már azt, hogy a nagy forgalmú gyógyítóhelyet ne az autók között, az úttesten át lehessen megközelíteni. Ehhez most 3,7 millió forintos segítséget ad az önkormányzat is. 
Megkezdődött a sóstói építkezés
Közélet

Megkezdődött a sóstói építkezés

Elkerítették a munkaterületet a kivitelezők a kiskunhalasi Sóstón. A tervek szerint új épületek, színpad és egy a mai kor követelményeinek megfelelő sétány várja majd a látogatókat. A Halasi Média és Kultúra Kft. sikeresen pályázott, a Kiskunhalas- Sóstó turisztikai fejlesztése című TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00015 azonosítószámú pályázaton. A projekt a Széchenyi 2020 Program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg. A támogatás összege: 81.000.000.- Ft.
Daruval vették le a szélmalom tetejét
Közélet

Daruval vették le a szélmalom tetejét

Igen látványos munkafolyamatnak lehettek szemtanúi azok, akik kedden délután a Sáfik-szélmalomnál jártak. A műemléképület felújításának talán leglátványosabb folyamataként egy hatalmas daruval leemelték helyéről a szélmalom tetejét, amit az elkövetkező időszakban teljesen felújítanak.