A megtalált út
A hét arca

A megtalált út

Egy kedves fiatalember. Rögtön ez jutott eszembe akkor, amikor találkoztam a halasi katolikus közösség új káplánjával, Huszák Zsolttal. Aztán beszélgetésünk folyamán tovább mélyült benne ez az érzés. Biztos voltam benne, hogy megtalálja a közös hangot gyerekkel, fiatallal, felnőttel, időssel egyaránt. Megtudtam tőle: több mint két évtized kellett ahhoz, hogy rájöjjön, melyik utat akarja járni. Ennek közel egy évtizede, és azóta szolgálja Istent a legjobb tudása szerint. Zsolt atya a  múlt hónap eleje óta ténykedik Kiskunhalason, még ismerkedik az itteni hívő közösséggel és a rá váró feladatokkal.

 


- Mindig erre az útra készült?

- Lehet, hogy meglepetést okozok a válaszommal. Egyáltalán nem. Talán a dédnagyanyám volt az egyetlen, aki igazán vallásgyakorló volt a családunkban, ezen a téren ő adta az alapokat, nagyon sokat köszönhetek neki. Egyébként a hivatások nagy százaléka nem vallásgyakorló családból kerül ki. Ez számomra eggyel több bizonyíték az isteni meghívás mellett.

- Mit lehet tudni a fiatal Huszák Zsoltról?

- Baján születtem, 1983-ban. A középiskolát a Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában végeztem, 2001-ben érettségiztem.

- Ekkor döntötte el, hogy a papi hivatást választja?

- Nem. A középiskolás éveim alatt volt néhány kedvenc szakmai tárgyam. Ezek akkora hatást tettek rám, hogy azt gondoltam, a későbbiekben szívesen tanítnék. Az érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem és ott folytattam a tanulmányaimat, szakoktató szerettem volna lenni. A főiskolát levelező tagozaton végeztem, e mellett bele tudtam kóstolni a dolgos hétköznapokba is. 2005-ben le is diplomáztam.

- Ezt követte a fordulat az életében?

- Én felnőttként részesültem a keresztség szentségében. 21évesen lettem bérmálkozó, azt hiszem ekkor mondtam ki először magamnak, hogy pap szeretnék lenni. Boldog párkapcsolatban éltem, diploma volt a kezemben, a közös jövő megalapozásán fáradoztam. Terveim voltak, amelyben a házasság, családalapítás szerepelt.

- Bocsásson meg, hogy közbevágok. Történt valami önnel, ami ekkora változást eredményezett?

- Nem történt ilyen. Életem ezen állomásához nem kudarc, csalódottság, szerelmi bánat, stb. vezetett - ahogyan azt a mai világban sokan gondolják - hanem az Isten hívó szava. Hivatásom története nem egy eseményhez kötődik, egész eddigi életem az, mely folyamatosan tovább íródik. Isten szívembe írta az ő tervét, talán már kisgyermekkoromban. Közel két évtized kellett ahhoz, hogy ezt felismerjem. Az idei esztendőben kezdtem meg ötödik szolgálati évemet.

- Ilyen egyszerű volna meghozni egy ekkora horderejű döntést?

- Egyáltalán nem! Nagyon sok kísértés és próbatétel kísérte a döntést és a készület útját is. De utólag ez is igazolja, hogy jól döntöttem. Tudom nagyon jól, hogy a gonosz megtett és megtesz mindent, hogy eltántorítson az Isten rám vonatkozó tervétől. De ahogy választott papi jelmondatom is hirdeti: „ … nam virtus in infirmitate perficitur” azaz „ … az erő a gyöngeségben lesz teljessé”!

- Most már azért láthatja, hogy jó utat választott-e…

- Nem bántam meg egyáltalán az Istennek kimondott igent, de mindennap szükségem van az Isten kegyelmére és gondviselő szeretetére, mert nélküle nem menne.

- Kanyarodjunk vissza egy kicsit a papi hivatása kezdetéhez. Mik voltak ennek az állomásai?

- 2006-ban jelentkeztem a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papnövendékei közé. Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végeztem. Főpásztorom dr. Bábel Balázs érsek atya szentelt pappá 2011. június 25-én, a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. Kápláni szolgálatomat a Kecskeméti Főplébánián kezdtem meg.

- Amikor készültem az interjúra, utána olvastam önnek. Nekem az internetes publikációkból úgy tűnik, nagyon szerették Zsolt atyát Kecskeméten.

- Igyekeztem képességeimnek és Istentől kapott adottságaimnak megfelelően kivenni részemet a feladatokból. A szokásos papi teendőim mellett igyekeztem bekapcsolódni a kecskeméti ifjúság életébe. Megbíztak az ottani ifjúsági – és a ministránscsoport vezetésével is. Kivettem a részemet az iskolai hitoktatásból is, valamint én készítettem fel évről évre a helyi katolikus általános iskola leendő elsőáldozóit. Hitoktatási referensként igyekeztem segíteni a hitoktatók munkáját; jegyzőként pedig az Érseki Bíróság munkáját. Hála Istennek nagyon sok jegyespárt készíthettem fel a házasság szentségének felvételére. Nagyon sokat tanultam Kecskeméttől.

- Hogy érzi magát Kiskunhalason?

- Lassan egy hónapja vagyok itt, ami nagyon gyorsan eltelt. Az iskolai teendőim, a tanmenetek írása, a hitoktatói munka nagyon sok időmet lekötötte. Most ismerkedem Kiskunhalassal, az itteni emberekkel. A halasi plébániához tartoznak a balotszállási, a harkakötönyi és a zsanai filiák is. Kiveszem részem a kórházi betegellátásból is. Tanítok a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában, a kertvárosi, valamint a Szent József Általános Iskolában és Zsanán is.


- Milyen tapasztalatai vannak a diákokkal? Mennyire befogadóak?

- Ha sikerül megérinteni a lelküket, akkor befogadóak. Nagyon jó dolog, hogy a mindennapi történéseken keresztül lehet Krisztus tanításairól úgy is beszélni, hogy közben nem feltétlenül kell kiejtenünk Isten nevét. A tapasztalatom az, hogy így senki sem érzi magát kényelmetlenül, talán kirekesztve egy hittanórán vagy felkészítő foglalkozáson. Minden gyermekben megvan az érdeklődés, csak meg kell találni hozzájuk a kulcsot. Volt olyan diákom, akit általában kezelhetetlennek tartottak, én mégis megtaláltam vele a hangot.

- Van szabadideje? Ha igen, akkor mivel foglalkozik szívesen?

- Nagyon fontosak számomra az emberi kapcsolatok, a barátaim, valamint a keresztfiaim és bérmagyermekeim. Isten ajándékai ők, az életem legnagyobb kincsei közé tartoznak. Amennyi időt csak lehet, velük töltök. Ezen kívül szeretek sportolni és olvasni.

Jáger Levente

Még több cikk

Példa az élete

Példa az élete