„A hátrányos helyzet nem lehet akadály”
Valljuk be, sokszor hajlamosak vagyunk természetesnek venni a minket körülvevő jó dolgokat. Folyton kifogásokat keresünk, hogy mit és miért nem tudunk megcsinálni, másokat okolunk saját kudarcainkért. Mindeközben közvetlen környezetünkben is élnek olyanok, akik szépen csendben valósítják meg álmaikat, miközben az élet újabb és újabb nehézségeket gördít eléjük. Az utóbbi kategóriába tartozik a kiskunhalasi Schütz Martin is, akinek története példa lehet sok fiatalnak és felnőttnek. Az országban csak pár diák mondhatja el magáról, hogy elnyerte a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat. Neki a közelmúltban ez is sikerült.
Martinnal a Rákóczi-gimnázium könyvtárában találkoztunk, ahová sok szép emlék fűzi. Pár percnyi beszélgetés után teljesen őszintén megnyílt előttem és elkezdte mesélni eddigi életét. Bevallom, sokszor szinte tátott szájjal hallgattam, micsoda akaraterő és kitartás kellett ahhoz, hogy ez a fiatalember elérhesse azt, amit eddig már „letett az asztalra”.
- Van egy ikertestvérem, ötéves korunkig szüleinkkel víz és villany nélkül voltunk egy kis balotaszállási tanyán. Még kicsik voltunk, amikor apukám úgy döntött, hogy nem szeretne tovább velünk élni, így édesanyám hosszú évekig egyedül küzdött azért, hogy meglegyen a mindennapi betevő. Három műszakban dolgozott, s bár a létminimumhoz szükséges étel mindig ott volt az asztalon, nagyon nehéz körülmények között éltünk. Soha nem panaszkodott, hogy milyen nehéz számára ezt napról napra véghez vinni, szépen csendben minden tőle telhetőt megtett értünk. Mindig is őt tekintettem példaképemnek, s ez nem változott azóta sem.
Később Martin testvérével és édesanyjával beköltözött Kiskunhalasra, így általános iskolai tanulmányait már itt kezdte meg. A Szent József Katolikus Általános Iskolában végezte el a nyolc osztályt, végig kimagasló teljesítménnyel.
- Számomra mindig is öröm volt a tanulás. Mivel életem első pár évében olyan helyen éltem, ahol nem volt áram, így értelem szerűen például tévénk, rádiónk sem volt, tehát mondhatjuk, hogy eléggé nagy hátrányból indultam tudás és általános ismeretek terén a többi gyerekhez képest. Kulturális lemaradottságomat olvasással, sok-sok tanulással, kutatással, információszerzéssel próbáltam meg behozni.
Az általános iskola után azt kellett eldönteni, melyik halasi középiskolában folytassa tanulmányait a tinédzser korú tehetség. Édesanyjával végül a Tekót jelölték meg első helyen, amit Martin azóta is élete egyik legjobb választásának tart.
- Szinte végig kitűnő tanuló voltam, egyedül a matematika ment kevésbé jól. Abból sosem voltam jobb négyesnél. (mosolyog) A magyar és a történelem mindig is a szívem csücske volt, középiskolai tanárom, Kun Hajnalka pedig egy olyan példa volt előttem, hogy tudtam, nekem is a pedagóguspályát kell választanom. Végzősként a ballagáson átvehettem az Év diákja címet, ami hatalmas meglepetés volt számomra, hisz soha nem hittem volna, hogy egy magamfajta „kisember” is kaphat ilyen elismerést.
A középiskolai kitüntetés tovább erősítette Martin jövőképébe vetett hitét, így beadta jelentkezését több felsőoktatási intézménybe is. Természetesen felvették az első helyen megjelölt iskolába, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, magyar-történelem szakra. A mostanival együtt még három év van hátra egyetemi tanulmányaiból.
- Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer egy olyan nagy volumenű egyetemen tanulhatok majd, mint a szegedi. Büszkén mondhatom, hogy tanulmányi eredményeim és többletpontjaim miatt előkelő helyen vettek fel a felsőoktatási intézménybe. Azt sajnos nem engedhettük meg magunknak, hogy albérletbe vagy kollégiumba menjek, így az eddigi két tanév során hajnalban tömegközlekedéssel utaztam Szegedre, este pedig jöttem haza, Halasra. Ez az első olyan tanév, amikor nem utazgatok, végre kollégista lettem. Szeged egy fantasztikus város, az iskola pedig csomó mindenre megtanított. Sokkal önállóbb lettem, és a tűréshatárom is magasabb lett. A vizsgaidőszak ugyanúgy megvisel, mint bármely más egyetemistát, de eddig minden elméleti tárgyat sikerült teljesítenem. Nagyon várom már, hogy megkezdődjön a tanítási gyakorlat és végre gyermekek között is kamatoztathassam, amit eddig megtanultam.
A közelmúltban fantasztikus dolog történt Martin életében. Elnyert egy olyan ösztöndíjat, amit az országban csak nagyon kevés fiatal mondhat el magáról.
- A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat tanárszakos hallgatóknak írták ki. A pályázóknak minimum 3.8-as tanulmányi átlagot kellett elérniük. Nekem ezt sikerült, sőt több, mint egy egésszel túl is teljesítettem, így most havonta 50.000 forintos ösztöndíjat kapok az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Félévente felülvizsgálják majd a nyertesek tanulmányi átlagát, és ha tudom tartani ezt a szintet, akkor akár egyetemi éveim végéig, folyamatosan kaphatom ezt az összeget. Fantasztikus volt már maga a díjátadó is, hiszen a Pesti Vigadóban rendezték meg az ünnepséget. Az oklevelet Balog Zoltán miniszterúrtól vehettem át, ez is hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Természetesen anyukám is elkísért, neki is óriási élmény volt ez a nap. Egyrészről végtelenül büszke volt rám, másrészről eddigi élete során talán 2-3 alkalommal volt csak a fővárosban, ilyen rangos helyen pedig még soha nem jártunk. Az épület is gyönyörű volt, az ünnepség utáni fogadáson pedig olyan ételeket kóstolhattunk, amik többségéről először azt sem tudtuk, hogy micsoda. Kaviár, lazac, különféle sültek, szendvicsek voltak asztalokon. Ezt a napot soha nem fogjuk elfelejteni.
Martinnal folytatott beszélgetésünk alatt teljesen világossá vált, hogy egy csupaszív fiatalember ül velem szemben. Ezt bizonyítja a most következő történet is.
- Én tudom, milyen érzés gyermekként nehéz körülmények között megélni a mindennapokat, éppen ezért most, hogy felnőttem, fontosnak tartom, a másokon való segítést. Az utóbbi pár évben karácsonykor a magam módján támogattam egy-egy rászoruló családot. Sajnos nekem sincsenek túlzottan nagy lehetőségeim, de pár ezer forintért vásároltam ajándékokat, amiket az ünnepek előtt személyesen adtam át a szűkös keretek közt lévő ismerőseimnek. Jó érzés örömet szerezni másoknak. Azt nem értem csak, miért nem gondolkodnak még többen így? Legtöbbször azok nem segítenek, akik igazán megtehetnék.
Martin az egyetem elvégzése után szeretne visszajönni Kiskunhalasra és azt sem titkolja, hogy volt középiskolájában, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Szakgimnáziumban szeretne elhelyezkedni, ahol így egykori kedvenc magyartanára kollégájaként adhatná át tudását a diákoknak.
- Az sohasem volt kérdéses számomra, hogy emberekkel szeretnék majd foglalkozni. Néhány éve már biztosan tudom, hogy középiskolai tanár szeretnék lenni. Úgy hiszem, a fiataloknál ez az a korosztály, akiket még könnyen lehet a jó irányba terelgetni. Saját történetem lehet a legkiválóbb példa arra, hogy a hátrányos helyzet nem lehet semminek az akadálya. Ha a gyerekek szorgalmasan tanulnak és kitartóak, akkor bármit elérhetnek az életben.
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Lázár Zsolt
