Miért szeretem...? - Lichtenberger Csilla

Horváth Attila, S. Nagy István: Ha volna két életem

Melletted minden reggel
Vidáman ébredek fel,
S könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
Új útra szólít engem,
Talán nem érted meg sohasem, hogy

Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet.

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Hogyha két életem volna,
Az egyik gyengéd volna,
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
S ha a világ elpusztulna,
Akkor is tovább lobogna.

Ha volna két életem, nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem, nevetnék mindenen!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Úgy fáj, hogy nincs két életem.

- Egy dalszöveget választottam, ami számomra egyenértékű egy verssel. Ezzel a dallal lázadó tinédzserkoromban találkoztam először Békéscsabán. Egyből beleszerettem a dalba. Akkor még igazán nem is értettem. Azt hiszem, ez a dal megtanít arra, hogy az emberek tudjanak lemondásokkal együtt élni. Van, aki a szerelem miatt, van, aki a munka miatt és még sorolhatnám, de semmiképp sem legyünk tanácstalanok. Mindenki maga választja az életét, noha ezzel a kijelentéssel sokan nem értenek most egyet. Biztosan a mai rohanó világban nagyon sokan szeretnék, ha két életük lehetne. Én azt már nem tudnám követni. Annak, aki el van keseredve, gondolataimat egy Paulo Coelho idézettel zárnám: Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.

Pál László rovata