Miért szeretem...? - Erdélyi Ákos
A hét verse

Miért szeretem...? - Erdélyi Ákos

Ezen a héten Erdélyi Ákos a Pécsi Tudományegyetem másodéves pszichológus hallgatója mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.














Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra

Az erdőszélen hóvirág fehérlett.

Sarjadó gyepen az iskola

glédában állt, mint még soha.

Valaki a Talpra Magyart szavalta.

Aztán a tanító beszélt a szabadságról.

Hallgatta sok parasztgyerek,

oldalt a jegyző meg a pap

s tisztes, komoly, ősz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót,

vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.

S a tanító lelkesen magyarázta,

hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel.

Hősökről beszélt és csatákról

s arról, hogy miként folyt a vér,

amikor annyi ember meghalt

valamiért.

A többiek hallgatták némán.

Hitték is, nem is a mesét.

Öreg volt már a múlt. Setét

s bizonytalan ködök takarták.

S egyszerre csak egy kisgyerek

hangosan megszólalt hátul:

„Édesanyám! Mi a szabadság?”

A tanítóban elakadt a szó.

Odanéztek mindannyian.

Az asszony pedig felsóhajtott

és azt felelte:

„Amikor hazajönnek a katonák, fiam.”

Ó, hóvirágos régi Március!

Azóta mennyi vér ömlött megint,

s részeg torokkal hányszor ordították

közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!”

Voltunk azóta hősök, mi magunk is.

Hősök, pribékek, árulók, gazok,

honmentők és hazátlanok,

voltunk minden, amit csak akartak

a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta

propagandás vad próféciával

és mind a négyszer más zászló alatt!

És mind a négyszer esküdtek reá,

hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság, emberek?

Szónokló, híres emberek!

Élők s holtak mind ezt akarták?

S mi lesz, ha majd egy szép napon

megkérdezi egy kisgyerek:

„Édesapám, mi a szabadság?”

Ó, hóvirágos régi Március…

Talán sóhajtunk egyet mi is akkor

és csak annyit mondunk csöndesen: fiam,

szabadság az, ha majd

hazatérhetünk mindannyian.

Még általános iskolában, felső tagozatos koromban olvastam először ezt a verset. Egy versenyre készültünk osztályfőnökömmel és magyartanárommal, Makayné Faddi Ágnes tanárnővel, aki odaadta nekem Wass Albert kötetét. Ebben találtam meg és akkor eldöntöttem, hogy ez lesz az én versem.

Az érthetősége fogott meg. Letisztult, fantasztikusan szőtt gondolatokkal írja le Wass Albert a márciusi történéseket és utal a jelenkori politikai helyzetre. Az olvasónak/hallgatónak pedig nem okoz nehézséget elképzeli a jelenetet: egy iskola, melynek udvarán megemlékezés zajlik. A Nemzeti dal és a tanító mindenkire hatással lévő beszéde szinte a fülekben cseng, a harangozó bajszos arca megelevenedik előttünk, és még sokáig sorolhatnám, hogy mi minden az, ami életre kel olvasás közben. És ez a fantasztikus megelevenedés az, ami megfogott a versben.

És hogy miért áll hozzám közel? Nagyon sok emlék fűz hozzá: számtalan verseny, számtalan első- és különdíj, megannyi új - szakmai és baráti - ismeretség. De nem csak emiatt emlékszem rá szívesen. Imádtam szavalni ezt a verset, és ami még fontosabb, hogy magaménak éreztem; bele tudtam élni magam, szívvel-lélekkel előadni és ezáltal arra a pár percre sikerült a hallgatóságot is bevonni a „játékba".

Azért ajánlom másoknak is, mert izgalmas, szenvedélyes, ugyanakkor érthető és minden momentuma életre kel az olvasó előtt, így a megértése is sokkal egyszerűbbé válik.

Pál László rovata