verskepeEzen a héten Prajczer László, DJ Syde mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

- Több szempontból is érdekes ez a mű számomra, mert általános iskolában jártam szavalóversenyekre, ahol többek között ezt a verset is elszavaltam, és már akkor is nagyon tetszett. Utána a kétezres évek elején ez a vers meg lett zenésítve, és dj-ként megintcsak nagy kedvenc volt akkoriban. És még egy érv, azért is jutott talán ez először eszembe, mert aktuális, és nekem is „32 évem elszelelt" az idén. Tisztelettel ajánlom mindenkinek!

Pál László rovata

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Január 2017
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5