(►) „A kistermelők el fognak tűnni
Gazdaság

(►) „A kistermelők el fognak tűnni"

Az egyik halasi szőlősgazda mondta ezt stábunknak. A férfi szerint bár az elmúlt hónapokban minden optimálisan alakult, és idén akár végre jó termésre lehet számítani, a térség termelőinek van mi miatt aggódniuk.

A szakemberek szerint sok termelőt érintő probléma lehet az, hogy az úgynevezett szőlőkabóca egyre nagyobb számban fordul elő hazánkban. Az állat egy, a szőlőtermésre igen veszélyes baktériumot, a fitoplazmát is terjeszti.

Annak érdekében, hogy térségünkben a lehető leginkább visszaszoruljon a kabócák száma, egy pályázatot írtak ki a gazdák számára. Ennek részeként megelőző permetszerre lehet támogatást igényelni.

szoloben02

Lajkó Gyula azt mondja, kedvező mennyiségű és minőségű termés esetén a gazdáknak újabb égetően fontos kérdések miatt kell törniük a fejüket. Ilyen például a szőlő átvételi ára, mely a termelőknek általában túl alacsony, a borászoknak pedig túl magas.

Szöveg-fotó: Szőri Attila