Ismét mehetünk vásárolni vasárnaponként
Gazdaság

Ismét mehetünk vásárolni vasárnaponként

Ma délelőtt az Országgyűlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást, mivel az a kabinet szerint megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben és hasznosságáról az elért eredmények ellenére sem sikerült meggyőzniük az embereket. Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy Kiskunhalason mely üzletek lesznek nyitva ezentúl vasárnaponként, de vélhetően azok a boltok, amik tavaly március 15-e előtt nyitva tartottak vasárnaponként, ismételten várják majd a hét utolsó napján is a vásárlókat. A képviselők 163 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését, amely alig több mint egy év után törli el a vasárnapi pihenőnapról szóló rendelkezéseket.Nemmel voksolt - a fideszes Szatmáry Kristóf mellett - a KDNP képviselőcsoportjának vezetője, Harrach Péter, frakciójának többi tagja tartózkodott. A fideszes képviselők közül Balog Zoltán és Lázás János miniszterek közleményben tudatták, hogy meggyőződésük ellenére van a kormány szabad vasárnapot korlátozó javaslata, a voksolástól való távolmaradásuk nem szavazat, amelyet a kormány iránti lojalitásból és Orbán Viktor miniszterelnök kérésére nem adtak le. Az ellenzék igen gombot nyomott, egyedül Szelényi Zsuzsanna független képviselő, az Együtt politikusa tartózkodott. A hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban megtárgyalt indítvány indoklása hivatkozik az MSZP boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezésére. Az előterjesztők kiemelték, a kormánynak ma a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés a legfontosabb kérdés, amit megakadályozna egy vasárnapi pihenőnapról szóló referendum.Rogán Antal és Varga Mihály emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a 2015-ben bevezetett vasárnapi pihenőnap több célját is elérte. Példaként említették, hogy tavaly március óta egyetlen munkavállalót sem lehetett munkavégzésre kényszeríteni, a kiskereskedelmi szektor forgalma 2015-ben 5,6 százalékkal emelkedett, a 2500 négyzetméter feletti üzletek piaci részesedése némileg csökkent az ennél kisebbek javára, a kiskereskedelemben dolgozók száma pedig az előző évben több mint 3 ezerrel növekedett, miközben idén márciusában  még mindig meghaladta a 6 ezret a be nem töltött álláshelyek száma.A parlament keddi döntésével a vasárnapi pihenőnap bevezetése előtti szabályokat állította vissza. Törvényben rögzítették, hogy az üzletek nyitvatartási idejét a kereskedők állapíthatják meg figyelembe véve a vásárlási szokásokat, valamint a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeit.A települések és a budapesti kerületek rendeletben szabályozhatják az üzletek éjszakai, vagyis 22 és 6 óra közötti nyitvatartási rendjét.A kiskereskedelemben dolgozó munkavállalóknak vasárnapi munkavégzés esetén ezentúl 50 százalék, munkaszüneti napon - továbbá húsvét-, illetve pünkösdvasárnap - 100 százalék bérpótlék jár.A vasárnapi pihenőnapot elrendelő törvény a most elfogadott módosítás kihirdetését követő napon veszti hatályát. A jogszabály Magyar Közlönyben való megjelenésének függvényében az üzletek így akár már most vasárnap nyitva tarthatnak. forrás: MTI