A pirtói ovi miatt módosítottak
Gazdaság

A pirtói ovi miatt módosítottak

Mindössze pár percig tartott. Rendkívüli testületi ülésre hívták össze kedd délután Halas képviselő-testületét. Zárt üléssel kezdtek, de csak egy napirendi pontja volt a nyílt tanácskozásnak is.

A Százszorszép óvodák alapító okiratának módosítása vált szükségessé. Mint ismeretes a képviselők még áprilisban hoztak határozatot arról, hogy Pirtóval köznevelési szerződést kötnek. Ami azt jelenti, hogy a pirtói Vackor óvoda betagozódik a halasi Százszorszép óvodák szervezetébe.

A folyamat most oda érkezett, hogy a létszám és a felvételi körzet-változást át kell vezetni az alapító okiratba. A képviselők 8 igen, 2 tartózkodás mellett megszavazták a módosítást.

Pirtó a csökkenő gyermeklétszám miatt kérte Halas segítségét. A kicsik továbbra is Pirtón járnak majd óvodába, Halasnak pedig nem kerül plusz költségébe az, hogy tagóvodának befogadja a kistelepülés óvodáját.

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Pozsgai Ákos