Fúrtak, faragtak kicsik és nagyok
Gazdaság

Fúrtak, faragtak kicsik és nagyok

Egyre jobban nyitnak a lakosság és az ügyfelek felé a halasi vállalkozások. A napokban az Intó Kft. szerszám szaküzlete szervezett nyílt napot. A kereskedésnek ez volt az első ilyen rendezvénye, de hagyományt szeretnének teremteni belőle – kaptuk a jelzést a cégvezetéstől.

 

A szakmai napon négy kiállító mutatkozott be, de nem csak szóban, hiszen gyakorlati bemutatót is tartottak a szakemberek. Itt nem volt igaz a mondás, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek az érdeklődők ugyanis kézbe vehették, sőt ki is próbálhatták a különböző szerszámgépeket.

Ezzel a lehetőséggel nem csak a felnőttek éltek, a kisfiúk is örömmel tesztelték a különböző fúrógépeket. Talán ennek az élménynek köszönhetően épp ők lesznek majd a jövő szakemberei, ezermesterei. És, hogy még fokozódjanak az izgalmak, a szakmai napon ajándéksorsolásra is sor került.

Fehér Erika

Fotók: Rékasi Ramóna