Megújultak, költöztek a szakrendelők
Gazdaság

Megújultak, költöztek a szakrendelők

Költöztek és felújítottak, így mostanra a halasi kórház több szakrendelésén is megújult környezet fogadja a betegeket és vizsgálatokra érkezőket. Már korábban új helyet kapott a reumatológia, a gyógytorna, a foglalkozás egészségügy, a nőgyógyászat, az ultrahang és a kardiológiai rendelő, most pedig jött a folytatás.

 

 

A cél az volt, hogy a hasonló szakmacsoportok egymás közelébe kerüljenek. Ebben az ütemben a szakrendelő földszintjén megújult a sebészeti rendelő, a gégészet és a szájsebészet, ami a beruházásnak köszönhetően műtő szintű lett. Az emeleten pedig megújult a diabetológiai gondozó. A fejlesztésnek köszönhetően egy olyan helyiséget is ki tudtak alakítani ahol a cukorbetegeket felkészítik a betegségükkel kapcsolatos teendőkre és az életmódváltásra.A kórház saját erőből, saját forrásból, saját dolgozókkal oldotta meg a felújításokat. A tervek szerint lesz még következő ütem is, hiszen például még hátra van a szemészeti rendelő felújítása. A majdani felújításokat is saját erőből próbálja elvégezni az intézmény.

Fehér Erika