„Vidék, a nemzet lelke”
Gazdaság

„Vidék, a nemzet lelke”

Ezzel a mottóval köszöntötték a vendégeket az első alkalommal megrendezett Vidék Találkozón, amit Harkakötönyben rendeztek meg. A cél az volt, hogy a résztvevők egy átfogó képet kaphassanak azokról az értékekről, melyek az egyes települések büszkeségeinek számítanak.

 

- Nagyjából másfél évvel ezelőtt született meg az a gondolat, hogy egy kicsit meg kellene mutatnunk az igazi magyar vidéket. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen értékei, szépségei vannak a vidéknek. Nagyon boldog vagyok, hogy az első találkozónak Harkakötöny lehet a főszervezője és házigazdája. Több, mint hatvan település fogadta el meghívásunkat. Van, ahonnan delegáció érkezett, míg mások szépen berendezett standokkal mutatkoznak be – mondta el Brassó Imre Albert, Harkakötöny polgármestere.

videk001

Mint a helyszínen elhangzott, a megye területén Értéktár Bizottságok dolgoznak, amik felkutatják és archiválják a településeken fellelhető kulturális kincseket. Ezekből is bőséges ízelítőt kaphattak a találkozóra ellátogatók.

- A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat értéktárából hoztunk el pár érdekességet a Vidék Találkozóra. A legfontosabb célunk ezzel a kezdeményezéssel az, hogy a helyi kötődést, a megyénkhez való ragaszkodást erősítsük az emberekben – számolt be weblapunknak Moiskó Csilla tanácsadó.

videk002

A szervezők azt mondják, a találkozó minden előzetes várakozásukat felülmúlta, így a későbbiekben mindenképpen folytatni szeretnék a most megkezdett sorozatot.

Szöveg-fotó: Szőri Attila (galéria)