Befektetőre vár a Kőrösi úti ingatlan
Gazdaság

Befektetőre vár a Kőrösi úti ingatlan

E héttől egészen szeptember végéig fogadják az ajánlatokat. Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Körösi úti társasház területét, mivel az a vállalkozói övezetben található, a jövőben ilyen irányban szeretnék hasznosítani.

 

Az érintett társasház lakóival folynak az egyeztetések az elhelyezésükről, a terület hasznosítására pedig már várják a vállalkozói elképzeléseket. A napokban megjelent felhívás szerint a hasznosítási feltételek között szerepel a munkahelyteremtés, de az is, hogy öt éven belül meg kell valósítani a beruházást.

korosi ut 03

Az ajánlatokat az önkormányzati vagyongazdálkodást végző Halasi Városgazda Zrt-hez kell beadni a hónap végéig.

Szöveg-fotó: Fehér Erika