Minden a burgonyáról szólt
Gazdaság

Minden a burgonyáról szólt

A francia nagykövet és az Országgyűlés alelnöke is Halason járt pénteken. Az ország egyik legrangosabb burgonyás szakmai napját rendezték a városban. Termelők, feldolgozók, kutatók vettek részt a programon, a fajták bemutatóján és a szakmai előadásokon, többen külföldről érkeztek, 7-8 ország képviseltette magát.

 

Hazánkban jelenleg kevés területen termesztenek burgonyát, pedig ez az egyik alapvető élelmiszer. A MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke Jakab István szerint az ilyen fórumok is segíthetik a fellendülést.

burgonyas02

Hazai, külföldi, régi és új fajták egy helyen. Harmadik alkalommal ad Halas otthont a több ország részvételével zajló burgonya napoknak. A 20 éves Bács Gazda-Coop a kezdeményező, de sokan álltak még az ügy mellé. Idén a 150 regisztrációval rekordot döntött az érdeklődés.

burgonyas03

Franciaország Magyarországi nagykövete Eric Fournier is elfogadta a meghívást, hiszen a mezőgazdasági kapcsolatok is a feladatai közé tartoznak. A burgonyát tekintve Franciaország a második legnagyobb partnere Magyarországnak. A nagykövet elmondta, hogy jó lehetőségeket lát a magyar és francia kapcsolatokra, tapasztalatcserére és együttműködésre. Most is francia termelőkkel érkezett, akik megosztották az érdeklődőkkel a módszereiket.

burgonyas04

Köszöntőjében Halas polgármestere Fülöp Róbert üdvözölte, hogy ilyen nemzetközi szakmai nap házigazdája lehet a város, valamint bejelentette, hogy folyamatban van a helyi termék védjegy kidolgozása, amit a tervek szerint tavasztól vezetnek be. Ez némi segítség lehet a gazdálkodóknak, termelőknek.

burgonyas05

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Anda Péter