Kínai-magyar vegyesvállalat a vasútunkért
Gazdaság

Kínai-magyar vegyesvállalat a vasútunkért

Megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújításáért - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága  az MTI-vel. A közlemény emlékeztet: a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt.

 
A 2016-ban hatályba lépett szerződésnek megfelelve a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok - China Railway International Corporation és a China Railway International Group vegyesvállalatot - alapítottak 85%-os kínai és 15%-os magyar részvételi aránnyal. A társaság neve Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A közös vállalat feladata tenderek előkészítése és lefolytatása a tervező és kivitelező kiválasztására, a szerződések megkötése, valamint a megvalósításnál a projektmenedzsment és monitoring ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd - a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett.
 
Mint írják, a nemzetközi szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi a projektre vonatkozó beszerzési szabályzat is, amelynek alkalmazásával választhatják ki a felújítás, a korszerűsítés tervezőjét és kivitelezőjét. A beszerzési szabályzat EU-konform, megfelel az Európai Unió előírásainak - hangsúlyozzák. A tájékoztatás szerint a tervezési és a kivitelezési munkák tendereztetése a jövő év folyamán kezdődik meg. A magyar vonalszakaszon az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük. A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 kilométeres szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, csökkentve a két főváros közötti személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz: a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 km hosszban. A műszakilag elvárt cél: kétvágányúsítás, 160 km/órás sebesség.
 
A pálya legfeljebb 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesz alkalmas az Európai Unió műszaki előírásainak megfelelve - olvasható a közleményben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Rigában mondta el újságíróknak, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához kapcsolódó megállapodásokat ír alá a nap folyamán Magyarország és Kína a rigai Kína-Kelet-Közép-Európa csúcs keretében. Közölte: aláírják azt a megállapodást, amellyel a MÁV megbízza azt a kínai-magyar vegyesvállalatot, amely felelős lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizációjának lebonyolításáért. Ezt a vegyesvállalatot magyar és kínai vasúttársaságok hozták létre, és azzal, hogy a MÁV megbízza ezt a céget, az uniós követelményeknek és jogszabályoknak is megfelelnek, így az EU folyamatban lévő vizsgálata során megfelelő válaszokat adhatnak az uniós intézményeknek - mondta. (MTI)
Fotó: Jáger Levente