Év végéig rendezik a halasi kórház adósságát is
Gazdaság

Év végéig rendezik a halasi kórház adósságát is

Közel 100 millió forintra tehető a halasi kórház lejárt idejű tartozása, a teljes összegtől, vagy annak jelentős részétől szabadulhat meg az év végéig az intézmény egy újabb kormányzati adósságkezelő intézkedésnek köszönhetően – számolt be Romhányi Zoltán. 

 

Utoljára három hete találkoztak a kórházvezetők az egészségügyi államtitkárságon, akkor is a kórházadósságról tárgyaltak a minisztérium vezetésével. A Magyar Államkincstár adatai szerint a szeptemberi végi adósságállomány eléri a csaknem 60 milliárd forintot, ami már nagyon megterheli a kórházi beszállító cégek gazdálkodását. Az utóbbi hónapokban a tartozás növekedése lelassult, az előző konszolidáció előtti havi 5 milliárd forintról 3 milliárd alá csökkent, ami a kórházak gazdálkodásának javulását jelenti, ugyanakkor konszolidációra most is szükség lesz.
– A Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak a legkörültekintőbb és legtakarékosabb gazdálkodás ellenére mostanra ismét 100 milliós nagyságrendű a beszállítók felé fennálló lejárt határidejű tartozása – mondta el  Romhányi Zoltán igazgató. A múlt csütörtöki egyeztetésen Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár jó hírrel szolgált a kórházak vezetői felé, idén is lesz állami adósságrendezés, az korábbiaktól azonban eltérően két külön forrásra bontják a konszolidációs büdzsét. Az egyik szolgálja majd a számlák kiegyenlítését, a másik lehetőséget ad a fenntartónak, hogy hatékonyságnövelő fejlesztéseket, illetve olyan ügyeket finanszírozzon, amivel a gazdálkodás olcsóbbá tehető. A hatékonyságnövelés módját feltehetően maguknak az intézményeknek kell majd kitalálni.
A halasi egészségügyi intézmény is számíthat az adósságrendezésre, annak pontos összegéről egyelőre nem tudott információval szolgálni a kórház vezetője. Romhányi Zoltán elmondta: az utalás legkésőbb november 30-ig megtörténik, ekkor derül ki, hogy fennálló adósságból mekkora összeget vállal át az állam, decemberben kell kiegyenlíteni a tartozásokat, a pénzt csak erre költhetik majd.
A kormány egy 60 milliárdos alapot hozott létre, ebből azonban csak 45 milliárd megy az adósságrendezésre, mintegy 15 milliárdra a kórházak az energia-és költségmegtakarítást szolgáló beruházásokra, intézkedésekre pályázhatnak. A halasi kórház az adósságkonszolidációs összegen felül is pályázni fog az elkülönített alapból fűtés-és világítástechnika korszerűsítésére, valamint a kórház konyhai eszközeinek teljes cseréjére – tájékoztatta a Halasmédiát Romhányi Zoltán igazgató.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos