szolotermeloNéhány hete félpályás útlezárással is tüntettek a Kunsági borvidék szőlőtermesztői Soltvadkert térségében az elmaradt támogatások miatt. A demonstrációt a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége szervezte és az volt célja, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a borvidéken elenyésző számban kaptak csak agrár-környezet gazdálkodási támogatást a gazdák, amely a szőlőárra levetítve mintegy 20-25 forintos bevétel kiesést jelent a termelőknek kilogrammonként.

Bővebben...

iskolaslanyÖsztöndíjpályázatot hirdetnek a 2016/2017-es tanévre az általános iskola 2. és 3. osztályos tanulói részére az ország több településén, köztük Kiskunhalason is. A kiírás célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

Bővebben...

penzesSzeptember 15-én lejárt a helyi adók második félévi részletének befizetési határideje. Aki még nem tette meg, annak célszerű ezekben a napokban gyorsan előkeresni a csekkjeit, és rendezni azokat. Akinek már nincs meg a csekkje, az kérhet a városházán – hívja fel a figyelmet a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal adócsoportjának új vezetője Fődi Gabriella.

Bővebben...

korosi ut 01E héttől egészen szeptember végéig fogadják az ajánlatokat. Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Körösi úti társasház területét, mivel az a vállalkozói övezetben található, a jövőben ilyen irányban szeretnék hasznosítani.

Bővebben...

felnottkepzesA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolája ingyenes, esti oktatás munkarendje szerint megszervezett képzéseket indít felnőttoktatás keretében Kis-és középvállalkozások ügyvezetője I, valamint Kis-és középvállalkozások ügyvezetője II. szakképesítés ráépülésben.

Bővebben...

videkiEzzel a mottóval köszöntötték a vendégeket az első alkalommal megrendezett Vidék Találkozón, amit Harkakötönyben rendeztek meg. A cél az volt, hogy a résztvevők egy átfogó képet kaphassanak azokról az értékekről, melyek az egyes települések büszkeségeinek számítanak.

Bővebben...

gep01Most a cserszegi fűszeres van soron. Halason is egyre több ültetvényen szüretelnek. A halas környéki termelők nem panaszkodhatnak, hiszen itt jó a termés. Viszont nincs elég idénymunkás, így előtérbe került a gépi betakarítás. A borászatok felkészülten fogadják a beérkező szőlő szállítmányokat.

Bővebben...

Halasra várják a térség gazdáit. Sok hasznos információt be lehet majd gyűjteni a termelőknek gazdálkodóknak a hétvégi gazdafórumon. A Halas és Környéke Gazdakör a hagyományokhoz hűen idén is a Halasi Szüreti Napok hétvégéjén tartja gazdafórumát. A program szeptember 10-én, szombaton 10 órakor kezdődik. A helyszín a Sétáló utcai Közösségek Háza.

Bővebben...

gabonaMagtárakban, malmokban a búza. 5,4 tonnás termésátlaggal arattak a gazdálkodók. Összesen több mint 5 millió tonna lett a termés. A visszajelzések szerint a déli részeken, így Halas térségében is jó lett az idei gabona.

Bővebben...

szolokÉrik a szőlő, itt a szüret ideje. A Kunsági Borvidéken már a négyszázat közelíti az eddig bejelentett szüretek száma. A szőlőfajták közül most a Cserszegi van soron. Ebből a borvidék kimutatásai szerint már 125 hektáron betakarították a termést.

Bővebben...

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Január 2017
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5