Októberre kész az új kormányablak
Közélet

Októberre kész az új kormányablak

Megkezdődött a kiskunhalasi új kormányablak kialakítása, a Szilády Áron utcai volt rendőrségi bázison, amely egy erre a célra elkülönített 500 milliós projekt részeként valósul meg. A program célja, hogy egy helyen, mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a kormányhivatalok közszolgáltatásához.

 
Kiskunhalason speciális helyzet állt elő azzal, hogy a jelenlegi okmányiroda bővítése nem lehetséges, helyszűke miatt. Az utóbbi hetekben szembesültek a szakemberek azzal is, hogy az önkormányzattól ingyenes használatra kapott, jelenleg a Kiskunhalasi Járási Hivatalnak helyt adó épületnek komoly statikai problémái vannak.
 
Ezért is vették előre a kiskunhalasi kormányablak építését. A fenti problémák miatt azonban új helyszínt és új épületet kellett keresni, amely mind az okmányirodának, mind a járási hivatal teljes állományának befogadására képes. Ebben jelent segítséget, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kormányhivatal vagyonkezelésbe került át a korábbi Kiskunhalasi Rendőrkapitányság épülete.
 
kormablak 05
 
A Szilády Áron utca 19 szám alatti, több mint 3000 m2-es ingatlanon, több rendkívül leromlott állapotú épület is található. A tervek szerint első ütemben a főépület utcafronti szárnyát újítják fel, itt kap majd helyet az új kormányablak. További pályázati források bevonásával az ingatlanon lévő összes épület megújulhat is, és az év végére méltó környezetbe költözhetnek a Kiskunhalasi Járási Hivatal szervezeti egységei is.

A kormányablak építésére lefolytatott közbeszerzési eljáráson a halasi székhelyű MODINVEST Kft. nyert el a kivitelezési munkálatokat. A vállalkozási szerződést megkötötték, jelenleg már a bontási munkák folynak. A vállalkozó a kivitelezési munkákat 15 hetes határidővel vállalta befejezni. Az építőmesteri munkákat követően azonban még a bútorok beszerelése következik, végül az informatikai hálózat beállításával válik átadhatóvá az új kormányablak várhatóan még októberben.

kormablak 07

A 100 millió forintból megvalósuló felújítás során a modern és takarékos működtetésre törekedve kondenzációs kazánokat építenek be, valamint megújul a teljes elektromos és informatikai hálózat is. A bútorozás és az informatikai eszközök további közel 50 millió forintba kerülnek.
 
A kiskunhalasi kormányablak 13 munkaállomással és 2 speciális fotófülkével, komplex akadálymentes környezetben fogadja majd ügyfeleit. Mind az ügyféltér kialakítása, mind az ügyintézés személyi és tárgyi feltételei adottak lesznek ahhoz, hogy a 21. századhoz méltó környezetben intézhessék a kiskunhalasi és a környékbeli állampolgárok ügyeiket. A többi kormányablakhoz hasonlóan reggel 8-tól este 8 óráig várják majd az ügyfeleinket – közölte Demeter András, a Bács-Kiskun megyei kormány Hivatal illetékese.
 
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos
 
{phocagallery view=category|categoryid=1346|limitstart=0|limitcount=0}