(►) Roma kollégiumba várják a jelentkezőket
Közélet

(►) Roma kollégiumba várják a jelentkezőket

Sokakat érintő és foglalkoztató témáról tartottak fórumot a Bibó István Gimnáziumban. A magyarországi cigányság helyzetéről és az integrációról beszélgettek a diákok és a szakemberek.

Tóth István azért érkezett városunkba, hogy egy nem mindennapi intézményre hívja fel a végzősök figyelmét. A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium várja a nem cigány származású fiatalok jelentkezését is, ezzel is elősegítve az előítéletek leküzdését.

Roma kollégiumi előadás 10

A foglalkozás részeként a szakember arra kérte a fiatalokat, ez alkalommal nyíltan mondják el akár negatív véleményüket is a romákkal kapcsolatban. Az előadás egyik koordinátora Szűcs Csaba alpolgármester volt, aki szerint városunkban is nagy szükség lenne arra, hogy a tehetséges, ám hátrányos helyzetű diákokat felkarolják.

A halasi iskolákban csak abban az esetben lehet tudni a tanulókról, hogy cigány származásúak, ha ezt ők maguk közlik az intézménnyel. A Bibó-gimnázium igazgatóhelyettese szerint ezzel a programmal sok diák előnyökre tehet szert.

Az előadást meghallgató végzősök közül többen is azt mondták, elképzelhetőnek tartják, hogy szeptembertől akár egy ilyen integrált kollégiumban lakjanak majd valamelyik nagyvárosban.                                                         Roma kollégiumi előadás 07

A ROMA – vagyis Reményteli Országban Mindenki Ajándék elnevezésű programról a www.szkrsz.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Szöveg-fotó: Szőri Attila

{facebookpopup}