Ők szedték Halason
Közélet

Ők szedték Halason

Kiskunhalas idén is csatlakozott az országos Te szedd akcióhoz. Tegnap Kuris István László önkormányzati képviselő vezetésével a Szent József Katolikus Általános Iskola diákjai takarítottak az alsóvárosi utcákban, ma pedig tucatnyi helyszínen tették ugyan ezt az önkéntesek.

 
 
 
Dr. Skribanek Zoltán önkormányzati képviselő megkeresésünkre elmondta, hogy képviselőtársaival fontosnak tartják a közterületek tisztán tartását, ezért az élére álltak a szervezőmunkának.
tesz04
Reggel kilenc órától a város tucatnyi pontján nekiláttak a szemétszedésnek. A tapasztalatok szerint leginkább az eldobált üdítős palackok, cigarettásdobozok és csikkek csúfítják a környezetet.
tesz06
Farkas Dániel alpolgármester a Sáros és Polgár utcák környékén az utcabizalmikkal közösen osztották ki a szemeteszsákokat a lakóknak.
tesz01
A képviselők véleménye szerint vannak szemetesebb környékek, de az jól látszik, hogy a Városgazda Zrt. dolgozói sokat tesznek a mindennapokban a város tisztán tartásáért.
Szöveg-fotó: Bakos László (galéria ITT)