A példák tanítanak…
Közélet

A példák tanítanak…

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumtól 112 végzős diák – Tóth Piroska, Kiss László, Kissné Kriszt Zsuzsanna és Kovács Erika osztálya – búcsúzott szombaton délelőtt. „A szívnek még minden lehet vitorla” – Rába György gondolatát választották az idei bibós ballagás mottójául.

 
 
 
 
 
Az ünnepség résztvevőit Veszelszkiné Huszárik Ildikó igazgató köszöntötte:„Egy ragyogó őszi reggelen – ki korábban, mert hatos; ki későbben, mert négyes – több mint százan elindultak, hogy bebarangolják felnőtté érő életük meghatározó helyszínét. Valamennyiünké e megtartó, erőt adó, nem halványuló kezdet ragyogása, vagyis az az idő és tér, amelyben „a szívnek még minden lehet vitorla” (Rába György).
A bebarangolásra váró tér számotokra a Bibó István Gimnázium (volt): huszonéves felnőttségével, gazdagító lehetőségeivel, próbára tevő foglalkozásaival, az exempla docent kiteljesített mintáival.Ti nem egy névtelen intézmény tanulói vagytok. Ti a neves Bibó István Gimnázium diákjai vagytok. Ahol bibósnak lenni nem idézőjelekbe bújtatott szókapcsolat, hanem a szülők-diákok-tanárok közössége által tartalmasított és megvalósított életforma.”
A négy, illetve hat évig kitűnő tanulókat a szülői közösség Pro ingenio díjával tüntetik ki 1991 óta. Egyedi, sorszámozott, kereskedelmi forgalomba nem kerülő halasi csipkét és oklevelet idén 18-an vehettek át.  12. a osztályból: Cserényi Dóra, Gál Luca, Mátyus András, Rávai Bettina, Torma Bence. A 12. b-ből: Horváth Kitti, Pente Judit, Szirák Enikő, Weis Ádám. A 12. osztályból: Agócs Ferenc, Babós Bianka, Gozdán Dóra, Ifkovics Zorán, László Alexandra, Rapavi Rebeka, Tihanyi Fanni, Tóka Borbála, Váradi Mónika.
A Pro schola az iskola alapította legrangosabb díj, amely egyedi plakettből és oklevélből áll. Ebben a kitüntetésben 1978 óta minden évben az iskola hírnevét legkiemelkedőbben erősítő diák, szülő, támogató, tanár részesül. Ezúttal Tóthné Felföldi Zsuzsanna, a szülői közösség elnöke iskolahagyományt teremtő és erősítő munkájáért; Rapcsák Csaba igazgatóhelyettes ötéves iskolaépítő munkájának elismeréseként; Rádi Kornélia tanár, munkaközösség-vezető versenyszervező, tehetséggondozó tevékenységéért; Gálné Lakos Ildikó iskolatitkári munkájának kimagasló színvonala alapján érdemelte ki.

A Gloria scholae díjat – három kategóriában – az iskolaszék alapította 1995-ben a tanulmányi munkában, országos tantárgyi versenyeken jeleskedő, valamint a művészet és sport terén kiváló diákok elismerésére. A Gloria scholae Universalis díjazottja Torma Bence (12. a); a Specialis tulajdonosa Rávai Bettina (12. a), Liliom Andrea (12. a) és Mátyus András (12. a); az Artifex, gymnastica birtokosa Ifkovics Zorán (12.), Mátó Gergő (12.).
A Pro linguam dicendo díjat 2001-ben alapította a nyelvi munkaközösség a legalább két, ebből legalább egy felsőfokú nyelvvizsgát tett diáknak. A 112 végzős bibósnak 131 nyelvvizsgája van, ebből 112 középfokú (B2), 15 felsőfokú (C1) és négy anyanyelvi (C2) szintű.A nyelvi díjat e tanévben Tóka Borbála (12. osztály) kapta angol felsőfokú, olasz és latin középfokú nyelvvizsgájáért. A Diákok a diákokért diákönkormányzat alapította elismerés jutalmazottja Borbás Zoltán (12.). A szülők a diákokért végzett tevékenységéért Nagy Emesét jutalmazták.
Az idén alapított új elismerés a Bibós diákokért, amelyet első alkalommal Miklósi Mihály (egykori) bibós szülő vett át. A Bibós iskolapélda a gimnázium Exempla docent ’a példák tanítanak’ jelmondatához kapcsolódó díj, amellyel az iskola minden tanévben azokat a szülőket ismeri el, akik egykor a gimnázium jogelődjében vagy már éppen a Bibóban érettségiztek, s akiknek a gyermeke is bibósként érettségizik. Az összes fotót itt tekintheti meg.
Pál László
Fotók: Anda Péter