Elkezdődött: fúvószene, hívogató felvonulás
Közélet

Elkezdődött: fúvószene, hívogató felvonulás

Ünnepélyes zászlófelvonással hivatalosan is elkezdődött az idei Város Napja programsorozat. A fő helyszín a Hősök Ligetében, a Borudvarban lesz, ennek megfelelően oda vonult át a hívogató menet. A felhőkkel ne törődjenek, vigyenek esernyőt és érezzék jól magukat!

 
 
 
 
A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar közreműködésével, ünnepélyes zászlófelvonással indult hivatalosan is a Város Napja programsorozat. Az országzászló emlékműtől aztán hívogató menet indult a Hősök Ligete felé, ahol a Borudvar már kora délután kinyitott.
Ez lesz a rendezvények egyik fő helyszíne. A fúvószenekari koncertet követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere mond majd beszédet. Az esti program a Halas Táncegyüttes fellépésével kezdődik, majd 19 órától a Vivat Bacchus áll színpadra, az énekegyüttes most szerepel tizedik alkalommal a Borudvarban. A Kiskun Táncegyüttes műsora után a Juhász Zenekar  muzsikál, majd táncház lesz. A Város Napja részletes programsorolóját itt találja.
Fotók: Anda Péter