Miénk itt a Főtérfeszt!
Közélet

Miénk itt a Főtérfeszt!

Szépen megtelt a halasi belváros a Nyárindító Főtérfesztiválra, bár az eső az elején aggodalomra adott okot, a folytatásban már senkit sem zavart az időjárás. Egymást váltották a színpadon a fellépők, a Pont élőben, a buliból jelentkezett, Fábián Juli koncertje alatt pedig a fényfestők is munkához láttak. Halas most együtt bulizik.

 
Főtérbúcsúztató, főtérnyitó volt, most pedig nyárindító főtérfesztivál van. A Halasi Média és Kultúra Kft. két évvel ezelőtt indította útjára ezt a programot, mára pedig hagyománnyá vált ez a rendezvény. Az előkészületek már hónapok óta tartottak, az indításkor az eső okán némi ború volt a belvárosban, aztán kiderült és egyre többen lettek a fesztiválon. A Pont is a főtérfesztről jelentkezett.
A fitneszesek után a Mongooz and The Magnet koncertje melegítette fel a hangulatot, hogy aztán egy meglepetés produkció keretében a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar lopakodott be a halasi főtérre.
A siker nem maradt el. Aztán a Kilele Swing Cats állt színpadra megalapozva az este hangulatát. Fábián Juli és Zoohacker fellépését sokan vártuk, várták. Aki szeretik az igényes muzsikát, azok nem csalódtak.
 
Ráadásul a koncert huszadik percében ismét fényfestők varázsoltak színeket a városháza falára. Kattogtak a fényképezőgépek és a mobilok, mindenki meg akarta örökíteni a színes pillanatokat. Hamarosan a fiatalok kedvence a The Biebers muzsikál majd, a nap végén és a holnapi nap elején pedig Dj. König házibulija igyekszik marasztalni a vendégeket. Királyi lesz, még érdemes csatlakozni!
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter