(►) 25 éves a Kertvárosi Általános Iskola
Közélet

(►) 25 éves a Kertvárosi Általános Iskola

Negyed évszázad komoly időnek számít, ha egy intézmény fennállásáról beszélünk. A Kertvárosi Általános Iskolát 25 esztendővel ezelőtt alapították, erre a jeles eseményre és az azóta eltelt évtizedekre emlékeztek az elmúlt hétvégén.

Az ünnepségsorozat egy kiállítás megnyitóval indult. A tárlatban az iskola volt és jelenlegi diákjainak, pedagógusainak alkotásai kaptak helyet.

kertv02

- Ebben az iskolában az elmúlt 25 évben sok tehetséges tanuló végzett. Ezzel a kiállítással az a célunk, hogy az ő rendkívüli képességeiket megmutassuk az embereknek – mondta el Laskovicsné Terzics Edit, a Kertvárosi-iskola jelenlegi igazgatója.

kertv04

Az ünnepségen ott voltak az intézmény korábbi vezetői is. Muntyán Lászlóné több mint másfél évtizeden keresztül volt igazgató. Meghatódva tekintett vissza arra az időszakra.

kertv05

- Tizenhat és fél évet töltöttem el az igazgatói székben. Ez idő alatt kollégáimmal kialakítottuk ennek az iskolának az imázsát és az arculatát. A „préri” kezdtük el rendbe tenni az épület környezetét. Ahhoz, hogy itt egy valóban jól működő, minden igényt kielégítő oktatási intézmény jöhessen létre, szükség volt tehetséges diákokra, rendkívül kitartó pedagógusokra és persze a szülőkre.

Az ünnepség egy nagyszabású gálaműsorral folytatódott. Az iskola sportcsarnokában dalok, versek, emlékező beszédek hangoztak el, valamint több néptánc összeállítást is láthattak a jelenlévők.

kertv03

Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Pozsgai Ákos (galéria)