Csipkeajándék a diplomaünnepségen
Közélet

Csipkeajándék a diplomaünnepségen

Büszke a halasi cigányság. Egy kis ünnepségre várta az érdeklődőket a minap Rostás László, a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetője. Az összejövetel főszereplője, Rostás Barbara Renáta most szerezte meg diplomáját, ez alkalomból pedig többek között egy halasi csipkét kapott Fülöp Róbert polgármestertől.

 
Mint az ünnepségen elhangzott, Barbarát a nagymamája egyedül nevelte fel nehéz körülmények között, éppen ezért még nagyobb sikernek tekinthető, hogy az ifjú hölgy kimagasló eredménnyel végezte el tanulmányait, majd pedig diplomát is szerzett.
diploma02
Fülöp Róbert polgármester szerint ez a történet sokak számára lehet példa éretékű. Az ünnepségen a városatya egy csomagot is átadott a frissdiplomásnak, melyben többek között egy különleges halasi csipke is lapult.
diploma03
Rostás László azt mondta, bízik abban, hogy a jövőben több, a halasi cigányság tagjai közé tartozó fiatal is elvégez majd egy egyetemet vagy főiskolát.
diploma04
Szöveg-fotó: Szőri Attila (galéria)