Változott a forgalmi rend
Közélet

Változott a forgalmi rend

Közlekedők figyelem! Már kitették az új jelzőtáblákat a Lomb, a Rezeda és a Gólya utcákba. A Lomb utcába innentől csak a városközpont felől lehet behajtani, és emiatt egyirányúsodott a másik két utca is.

 

 


A Lomb utcai óvoda a lakók egyetértésével kérte a változást. A szűk utcában komoly gondokat okozott az intézményhez érkező járművek, ki és behajtása, illetve megfordulása. A járművek gyakran letarolták a házak előkertjeit, vagy éppen felhajtottak a járdára.

Szöveg-fotó: Fehér Erika