Jelentős változások a szakképzésben
Közélet

Jelentős változások a szakképzésben

Változásokat hozott az új tanév a szakképzésben. Szakgimnáziumok lettek az eddigi szakközépiskolák, a szakiskolák pedig a szakközépiskola elnevezést viselik mostantól. Pár nap múlva a felnőttoktatásban is elindul a tanév. Sokan most is ingyenesen szerezhetik meg második szakmájukat.


A Kiskunhalasi Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban is megkezdődött a tanév. Korábban 6 tagintézmény tartozott ide, de a Kiskunmajsai Dózsa Gimnázium és Szakközépiskola egyházi fenntartású lett, így kivált a Szakképzési Centrumtól, viszont hozzájuk került a mélykúti telephely.

A szakképzésben új intézményfajtákat vezettek be. A szakközépiskolákból szakgimnázium lett. Itt a 9-12. évfolyamon az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik majd. A diákok a negyedik év végén szakmai érettségit tesznek. Ezután még egy évig tanulnak, amivel technikusi képesítést szerezhetnek.

szaksuli01

A korábbi szakiskolák lettek az új szakközépiskolák. Ebben a képzési formában a diákok három év után szakmunkás bizonyítványt szerezhetnek. Ha még két évig tanulnak, érettségit is tehetnek. A szakiskola elnevezés pedig ezen túl azokra az intézményekre vonatkozik, amelyek a sajátos nevelési igényű tanulókat készítik fel szakmai vizsgára, valamint a munkába álláshoz, az életkezdéshez szükséges ismereteket nyújtanak.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum a tervezett szakmák nagy részét el tudta indítani, de vannak hiányszakmák melyekre továbbra is nehéz összeszedni a létszámot. Ezen a téren engedményeket kaptak az intézmények. A jogszabály most már lehetővé teszi az eddig előírtnál kisebb létszámmal is el lehessen indítani a képzéseket.

szaksuli02

A felnőttképzésben és felnőttoktatásban pár nappal később indul a tanév. Így a jövő hét elejéig még jelentkezhetnek, érdeklődhetnek a Szakképzési Centrumnál azok, akik egy új szakmát szeretnének tanulni. A választható lehetőségek az intézmény internetes felületein is elérhetők. A felnőttek akár munka mellett ingyen is elsajátíthatják az így meghirdetett szakmákat. Ez a lehetőség már tavaly is népszerű volt, például leendő szakácsok, cukrászok tanulnak ebben a képzési formában.

Szöveg-fotó: Fehér Erika