Szüreti Napok: péntek
Közélet

Szüreti Napok: péntek

Több ezren látogattak ki kora délutántól Kiskunhalas főterére, ahol a 37. Szüreti Napok programsorozata zajlik. Ahogy az elmúlt két és fél évtizedben mindig, a nyitány ezúttal is a futóké volt. Az utcai futóversenyt követően egymást követték a színpadi fellépők. A Borudvar is kinyitott délután, ott az első nap a folkzenéé volt, éjjel 11 órától viszont a T-Band jóvoltából óriási házibuli lesz. Népszerű volt a kisgyermekes családok fellegvára, a Natura tanya is.

 
Elkezdődött a 37. Szüreti Napok Kiskunhalason. A főteret és a városháza udvarát elfoglalták az árusok és a vendéglátósok. Délutánra, a XXVI. Szüreti Utcai Futóverseny és IX. Kis Roland Emlékverseny rajtjára több százan érkeztek, akik a 2 kilométeres kocogás vagy a 8 kilométeres megméretés kapcsán öltöttek sportos ruhát és cipőt. A befutót és az eredményhirdetést követően a nagyszínpadon a Neméranevem zenekar koncertezett. A halasi együttes főként a rockmuzsika kedvelőinek körében aratott osztatlan sikert, de sokan éppen most csodálkoztak rá, hogy milyen kiváló zenészekről van szó.
Deniz fellépésére megtelt a színpad előtti terület, a nép hangja ezúttal is megmozgatta és énekeltette a közönséget. A vele érkező DJ kellőképpen megalapozta a hangulatot. A színpad előtti terület pedig valódi raptérré vált. 
 
Közben a Borudvarban is beindult az élet. Aki kellemes, hangulatos környezetben szeretne néhány kellemes órát eltölteni, azok gyorsan benépesítették a helyet. A nyitónap fellépői főként a folkos vonalat képviselték. A Halasi Népdalkör, a Szilaj Citerazenekar mellett vidéki fellépők is színpadra álltak. A kéméndiek például délután még otthonaikban voltak és néhány órával később fergeteges hangulatú fellépéssel lepték meg a közönséget. A folytatás a bulié lesz, az Aztakutyamindenit zenekar után a T-Band házibulija kezdődik.
A kisgyermekes családok már az első nap jelentős létszámban látogatták a Natura tanyát. Népszerű volt az állatsimogató, és a különböző népies játékok teljesítése után jutalom járt. A szervező Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. egy Állami Gazdaság virágkorának megfelelő irodát rendezett be, ahol fotósarok működik. A rendezők így kívántak emléket állítani a szüreti napok elindítójának.
Még nem késő csatlakozni, de ha pihenni szeretnének, akkor tartalékolják az energiákat holnapra, mert megint nagy buli lesz! Máris van egy galériánk, nézegessék bátran!
Jáger Levente