„A házasság a legnagyobb ajándék
Közélet

„A házasság a legnagyobb ajándék"

A vasárnapi szentmise keretében köszöntötték a 25, 30, 40, 50 és 60 esztendős házassági évfordulójukat ünneplő párokat az alsóvárosi római katolikus templomban. A főplébánia segítségével a katolikus karitász helyi csoportja volt a szervező, idén 31 pár fogadott egymásnak újra hűséget. Az ünnepelteket Finta József plébános, általános helynök köszöntötte, aki úgy fogalmazott, a házasság az egyik legnagyobb ajándék az életben.

 
 
Évek óta kedves hagyomány az alsóvárosi római katolikus közösségnél, hogy szentmise keretében köszöntik a jubiláló házaspárokat. Idén nemcsak a 25, 50 és 60 éves évfordulójukat ünneplőket várták, hanem a 30 és 40 évvel ezelőtt köttetett frigyek szereplőit is. Vasárnap délelőtt 31 pár foglalt helyet a nagytemplom első padsoraiban.
A szervező ezúttal is a katolikus karitász helyi csoportja volt, Kuti Sándorné csoportvezetőnek ezt a munkát külön megköszönte Finta József plébános, általános helynök. Igehirdetésében Finta József úgy fogalmazott: a házasság az egyik legnagyobb ajándék az életben.
A házaspárok ismét fogadalmat tettek, a férjek ajándék rózsával kedveskedtek a feleségeiknek, a frigyüket pedig hitvesi csókjukkal erősítették meg. A megható pillanatokban ott csillogott az örömkönny valamennyi érintett szemében. További részletek és fotók a Halasi Tükör szerdán megjelenő számában.
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter