Ajándékcsomagolási, díszítési tippek
Közélet

Ajándékcsomagolási, díszítési tippek

Ezt művészet lesz becsomagolni! – mondjuk sokan, amikor ott állunk az ajándékokkal, szalagokkal, papírtekercsekkel és az a feladatunk, hogy ünnepivé varázsoljuk a karácsonyfa alá szánt meglepetéseket. Hogy segítsenek ezen a dilemmán – és felhívják a figyelmet a szakmatanulás iránt - két délutánra megnyíltak a Vári Szabó István Szakképző Iskola tanműhelyei és a diákok, valamint szakoktatóik hasznos tippeket osztottak meg az érdeklődőkkel, sőt bárki maga is kipróbálhatta a bemutatott fortélyokat.

A Kőrösi úti tanműhelyben már igazi karácsonyi hangulat uralkodik. A leendő kereskedők is a díszcsomagolásokkal ismerkednek ezekben a napokban – nyilatkozta Szabados Sándorné gyakorlati oktatásvezető.

csomag02

Mint megtudtuk, a karácsonyi csomagolásnál örök klasszikus a zöld-piros és arany szín, vagy a kék az ezüsttel, az idei télen pedig a rózsaszín és annak különböző árnyalatai számítanak trendinek. És természetesen jó, ha van egy kis csillogás, illetve a becsomagolt dobozokra kerül még valami dísz vagy szalag.

csomag03

Ha szabálytalan alakú ajándékot vettünk, akkor se ijedjünk meg, azt is szépen be lehet csomagolni. Hogy hogyan, az kiderül a Halas Televízió csütörtök este fél 8-kor kezdődő Kultúrkép című műsorában. Mint ahogy az is, hogy hogyan lehet papírból hópelyhet, szalagból fenyőt és textilből karácsonyfadíszt készíteni.

csomag04

Szöveg-fotó: Fehér Erika