Csukott lexikon: 9,2 millió a tét
Közélet

Csukott lexikon: 9,2 millió a tét

Négy halasi fiatal nyerhet meg pénteken este 9,2 millió forintot a Bumm című televíziós vetélkedőben. Kohi Habib csapatkapitány, Balog Dániel, Balog Levente, Halász Gábor hét bombát már hatástalanított a játékban, volt amelyik felrobbant. Csütörtökön este 575 ezer forintot hazahozhattak volna, de ők úgy döntöttek, kockáztatnak és nekivágnak az utolsó, mindent eldöntő próbatételnek.

 
 
 
Habib, Dani, Levente és Justin a nézők kedvence lett csütörtökön este. Csukott lexikon néven alkotott egy csapatot a négy halasi fiatal és nekivágtak a Bumm című televíziós vetélkedőnek. Till Attila játékvezetőt is többször megnevetették a srácok, akik szépen meneteltek előre. Az adás végére 2,3 millió forintot volt a nyeremény és a szabály szerint a hetedik forduló után hazahozhatták volna ennek negyedét, 575 ezer forintot. Fél perces gondolkodás után a fiatalok úgy döntöttek, hogy folytatják a bombák hatástalanítását. Már csak egy van hátra, ha ezt az akadályt sikeresen veszik, akkor 9,2 millió forinttal gazdagodnak. A játék pénteken este 19:25 órakor lesz a tv2-n. 
Jáger Levente