Százak az öröm gyertyájánál
Közélet

Százak az öröm gyertyájánál

Advent harmadik vasárnapján a Szent József Katolikus Általános Iskola énekkarának hangja zengte be a Bethlen Gábor teret. A zenepavilonnál Dr. Finta József érseki helynök osztotta meg adventi gondolatait a hallgatósággal. Az adventi udvar ismét benépesült.

 

 

Már csak két hét választ el minket a szeretet ünnepétől. Advent harmadik vasárnapján ismét közös gyertyagyújtásra várta a  városlakókat a Halasi Média és Kultúra Kft. Ezúttal a katolikus közösség adott műsort, dr. Finta József érseki helynök szólt a megjelentekhez. Mint mondta, Jézus eljövetelét várjuk ezekben a napokban, hozzátette, Jézus évezredek óta felénk tart csak meg kell tanulnunk látni, érezni az ő jelenlétét a mindennapokban is.A Szent József Katolikus Általános Iskolája énekkarának műsorát követően fellobbant a harmadik, az öröm gyertyája. Az adventi gyertyagyújtás valamint a vásár ezen az estén is százakat vonzott a főtérre, a díszvilágítás fénye igazi meghitt hangulatot teremtett egy baráti beszélgetésre, forralt borozásra. Az est folyamán, a színpadon az Il Gatto Nero zenekar muzsikája biztosította a hangulatos zenei aláfestést ehhez a szép estéhez.

Bakos László
Fotók: Anda Péter (GALÉRIA)