Kerüljék el a Székely utcát!
Közélet

Kerüljék el a Székely utcát!

Csőtörés miatt vonultak fel a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. szakemberei a Székely utcára.

 
 
Az eddigi információk szerint egy főnyomócső repedhetett meg, ezt kell kicserélniük a nap folyamán. A munkálatok miatt jelentős mennyiségű törmelék kerül majd az úttestre ezért úgy döntöttek, hogy lezárják az utcát.
A tervek szerint a munkálatok a délután folyamán befejeződnek, ám addig válasszanak másik útvonalat, a Gimnázium utca felé.
Szöveg-fotó: Bakos László