Legyen a Földön békesség!
Közélet

Legyen a Földön békesség!

Az Evangélikus Gyülekezet közreműködésével meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún Kiskunhalas főterén. A csípős hideg ellenére szép számú érdeklődő nézte meg a Fazekas Mihály Általános Iskola és a Virágzó Tehetség Művészeti Egyesület karácsonyi műsorát.

 

 

Advent negyedik vasárnapján a Zenepavilonnál az Evangélikus Gyülekezet tagjai szólították meg a halasiakat. Honti Irén lelkész elmondta, sok súrlódás, konfliktus van a földön. Hiányzik a békesség, a jóakarat. Az egyházi vezető szerint nem jó, ha az ember magának akarja a dicsőséget, ez Istent illeti meg, Isten az egész, mi emberek csak a részei vagyunk. Jézus 2000 esztendeje azért jött közénk, hogy utat mutasson, a káoszból rend legyen.A jelen világban azonban konfliktusok vannak, a békesség, mint a levegő úgy hiányzik. Az evangélikus kórus énekeit követően Honti Irén meggyújtotta a negyedik adventi gyertyát, mindenkit arra kért, lelkében nyugalmat találva várja Jézus eljövetelét- fogalmazott a lelkész, majd meggyújtotta az adventi koszorún  negyedik gyertyát.

A színpadi produkciók sorát a Fazekas Mihály Általános Iskola műsora nyitotta. A tanárokból, diákokból, volt tanulókból és hozzátartozókból álló zenekar, énekkar több karácsonyi dalt szólaltatott meg, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta a koncertet.

Az egy éve alakult és országos ismertséget szerző Virágzó Tehetség Művészeti Egyesület bemutatója zárta a programot. A rendőrség által szervezett Ki mit tud vetélkedő közönség- és különdíjasa felforrósította a hangulatot a cigány zene, tánc minden szépségét felvonultatva.
Bakos László
Fotók: Anda Péter, Rékasi Ramóna