Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában
Közélet

Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

Az idősek otthonának lakói adtak műsort az intézmény karácsonyi ünnepségén csütörtökön délelőtt. A programot megtisztelte jelenlétével Farkas Dániel alpolgármester, aki Juhász György igazgató társaságában nézte végig az énekekkel, szavalatokkal tarkított összeállítást. A Nyúlt utcai idősek közül van, aki a hozzátartozóinál tölti az ünnepeket, van, aki az intézményben köszönti a karácsonyt és az új esztendőt.

 
 
Évek óta hagyomány, hogy a Nyúl utcai idősek otthonában közös karácsonyi ünnepséget szerveznek. Az intézmény vezetője és a gondozók, ápolók mellett a lakók is nagyon készülnek ezekre az alkalmakra. Hetek óta gyakoroltak, együtt énekeltek, hogy a műsor tökéletes legyen.
Csütörtökön délelőtt aztán a karácsonyfa és a betlehemi bölcső közelében foglaltak helyet az idősek. Akik a program résztvevői voltak, izgatottan várták a kezdést. A jeles alkalomból az intézménybe látogatott Farkas Dániel alpolgármester, aki mint a körzet képviselője is fontosnak tartotta, hogy ott legyen az ünnepváró rendezvényen. A műsort együtt nézte meg Juhász György igazgatóval.
A lakók szavalatokkal, karácsonyi dalokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. A csillogó szemek, mosolyok jelezték, hogy az előadás sikeres volt. A program végén Farkas Dániel mondott köszönetet a műsorért és az otthont dolgozóinak megköszönte az egész éves munkájukat. Juhász György pedig mindenkinek békés ünnepeket kívánt. 
Mint megtudtuk: van, aki a karácsonyt a hozzátartozóinál tölti, de van olyan is, aki az intézményben marad. Számukra igyekeznek ünnepi környezetet teremteni, van feldíszített fenyőfa és egy betlehemi bölcső is. További részletek az esti híradóban.
Jáger Levente (GALÉRIA)