Gyűlnek a meleg holmik

Kabátok, takarók, csizmák – ezekben a fagyos napokban szükség van a meleg holmikra. Gyűlnek is az adományok, hiszen az a cél, hogy senki ne fázzon a nagy hidegben.

 

Kedd óta 10 intézményben működnek gyűjtőpontok. Közösségi oldalán Kuris István László önkormányzati képviselő indította el a gyűjtést, ami gyorsan közösségi akcióvá alakult át. Az ily módon összegyűjtött adományokat elsősorban a külterületen, tanyákon élőkhöz juttatják el, mivel a városban élő rászorulók könnyebben el tudják érni a másik gyűjtőakció adományait – nyilatkozta a képviselő.

ruhak2

Úgy tudni a tanyagondnokok már ki is vitték a rászorulókhoz az első szállítmányokat. A gyűjtés első körben e hét péntekig tart a résztvevő intézmények nyitva tartási idejében, de ha szükséges, akkor a jövő héten meghosszabbítják az akciót.

ruhak3

Az adományok leadhatók a Kertvárosi-iskolában, a Lomb utcai óvodában, a Halasmédia szerkesztőségében, a Közösségek Házában, a Felsővárosi- és a Szent József-iskolában, a Humán-szakképzőben, a Vári Szabó-szakképzőben, a Rákóczi Ferenc-gimnáziumban, valamint a baptista gyülekezetnél is. Az adománygyűjtésről további részletek a Halas Tv szerdai híradójában láthatók.

ruhak4

Szöveg-fotó: Fehér Erika