Homokot javasolnak a jeges utakra

Van, ahol még óvatosan kell közlekedni, hiszen csúsznak az utak. A városüzemeltetés, ahogy az ütemtervben szerepel, először a forgalmasabb helyeken kezdte el szórni az utakat. A város több pontjára kitett homokot a lakosság is használhatja erre a célra.

 

A hétvégén, a havazást követően mintegy 20-30 kilométernyi halasi útszakaszt tudott megtisztítani a városüzemeltetés, ám közbejött a jelentős lehűlés, így sok helyen lefagyott a hó az utakra. Az utakon lehet közlekedni, de a lefagyott szakaszokon célszerű nagyon óvatosan haladni.

- Folyamatosan dolgozunk, de a kis utcákba nem tudunk egyből eljutni, így türelmet kérünk a lakosságtól – mondja Molnár Ferenc a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója. A városüzemeltetés dolgát az is nehezíti, hogy a korábbiaknál kevesebb munkaerő áll a rendelkezésükre, így nem tudnak gyorsabb ütemben haladni – fűzte hozzá Molnár Ferenc.

A síkosság megszüntetésére a lakosságnak is főként a homokot javasolják. A város több pontjára kitett halmokból lehet erre a célra használni. – Kérjük is, hogy aki tudja, a saját lakókörnyezetében használja ezt a homokot, ezzel is segítve a csúszós szakaszok megszüntetését.

jegeskep02

Szóróanyagnak a lakosság köréből is sokan a homokot, hamut, faforgácsot tartják jó megoldásnak. Az üzletekben kapható szóróanyagok egy része igen költséges, a só pedig a növényekre, a kutyák talpára és a cipőkre is rossz hatással van. Így azt kérik, hogy a sóból a lehető legkevesebbet használjanak, és ha lehet azt is inkább homokkal keverve.

Szöveg-fotó: Fehér Erika