Halas is megemlékezik a buszbaleset áldozatairól

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel. Kiskunhalason is lesz gyertyagyújtás az áldozatokra emlékezve, 17 órától, az országzászlónál, majd 17:30 órától az alsóvárosi katolikus plébánia közösségi házának kápolnájában szentmise lesz. 

 

 

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani. A kormány rendelete szombaton 18 órakor lépett hatályba. Havasi Bertalan az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország lobogóját hétfőn reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. 

Halas is megemlékezik

- Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz. Egy ilyen tragédia óriási sebet hasít a túlélőkön, közvetlen családtagokon. De egy ilyen tragikus esemény most valamennyi magyarnak és főképp valamennyi fiatalnak hagy mély nyomot az életében. Amit mi itthon, Kiskunhalason tenni tudunk, az elsőként az imádság, csendes emlékezés, gyertyagyújtás. Hiszen ebből erőt meríthetünk a további napokra és ott lehetünk lélekben azok mellett, azokat támogatva, akik most a legfájdalmasabb napokat élik át, mert gyermeküket, testvérüket, barátjukat veszítették el, vagy megsérültek a baleset során. Mécseseinket és az együttérzés virágait a nemzeti gyásznapon, január 23-án, hétfőn 17 órakor helyezzük el közösen az Országzászló emlékműnél Magyarország félárbocra engedett nemzeti lobogója előtt. Fél hattól, az alsóváros római katolikus főplébánia közösségi házának kápolnájában szentmisét mutatnak be- olvasható a szervezők közleményében.

Fotó: Marjai János (MTI)