Fergeteges Fazekas Bál

Huszonharmadik alkalommal szervezte meg a Fazekas Mihály Általános Iskola szülői közössége a Fazekas Bált. A Tiszti Klub igényesen feldíszített nagytermében közel kétszáz vendég foglalt helyet. A műsorban az intézmény diákjai, tanárai és természetesen az anyukák, apukák játszották a főszerepet. A finom falatok mellett a Melodyland hangulatos muzsikája volt a jó buli receptje.

 
 
 
Komoly hagyománya van az idén a 45. születésnapját ünneplő Fazekas Mihály Általános Iskolában a bálnak, amelynek szombaton este már a 23. fejezete íródott. Ezúttal az öko jegyében telt el az este, a Vörös Mirella vezette szülői közösség ismét olyan dekorációt, díszítést álmodott és valósított meg, amelynek láttán a közel 200 vendég elismerősen szólt. A megjelenteket Tóth István műsorvezető és Nagy Czirok Lászlóné igazgatónő köszöntötte, aki megosztotta a szélesebb nyilvánossággal a délelőtt elért remek tornászeredményeket.
A Fazekas Bálon hagyomány, hogy az iskola tanulói, a szülők és a pedagógusok a műsor sztárvendégei. Ezúttal sem volt másképpen. A cigánytáncos produkció nagy sikert aratott, majd a Blues Boots koncertje következett. A lelkes tanárokból és szülőkből álló zenekar pillanatok alatt kiváló hangulatot teremtett. A dalokat pedig a közönség is együtt énekelte az együttessel.
Hetek óta készültek az anyukák és a tanérnők egy közös, különleges táncos produkcióra. Kákonyi Timi szakavatott irányításával és koreográfiájával az esőkabátos kezdés után gyorsan begyorsult az előadás. Természetesen ott volt a táncosok között Nagy Czirok Lászlóné igazgatónő is. A taps pont akkora volt, mint amilyen a produkció: hatalmas.
A finom falatokról Kovács Gyula és csapata gondoskodott a megszokott magas színvonalon. Az est zenekara a Melodyland volt, amely egyetlen percre sem engedte lazulni a társaságot, a zenészeknek is komoly része volt abban, hogy már most mindenki arról beszélt, mikor lesz a következő Fazekas Bál. 
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter