(►) Na, ez már disznóság!
Közélet

(►) Na, ez már disznóság!

Hajnalban keltek ma a kunfehértóiak, hiszen a település apraja-nagyja nagyon várta már a harmadik KunfehérTor elnevezésű rendezvényt. A jótékonysági gasztroünnepen bárki átélhette, milyen is egy igazi, hamisítatlan magyar disznóvágás.

 
A hőmérő higanyszála mínusz 3 fok környékén mozgott ma kora reggel, ennek ellenére a leglelkesebb kunfehértóiak már napfelkelte előtt kilátogattak a falu tájházához. Ott rendezték meg ugyanis a III. KunfehérTort. A gasztrokulturális rendezvény kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartogatott érdekességeket.
diszno02
A böllér és segítői reggel fél hét után nem sokkal szúrták le a disznót. Ezután jöhetett a helyiek által csak kopasztásnak nevezett forróvizes tisztítás, majd előkerült a gázpalack és jöhetett a „pörkölés". A szakemberek ezt követően szétbontották az állatot, hogy aztán megkezdődhessen a feldogozás.
diszno03
Miközben formázták a húsrészeket, a szakácsok elkezdték készíteni a reggelire valót. Sült az oldalas és a karaj, meg a tarja, délelőtt kilenc órára pedig elkészült a környék egyik legelterjedtebb étele a savanyú máj is. A legbátrabbak egy kis sóval és borssal megszórva a disznó bőrét is elfogyasztották.
diszno04
Ezzel párhuzamosan a darálták és fűszerezték a kolbásznakvalót. Nem kellett sokat várni és a töltő is előkerült, hogy aztán pár perccel később már az asztalon sorakozzanak a formás kis kolbászok.
diszno05
Természetesen egy hagyományőrző rendezvényről nem hiányozhat a népzene sem. A jó hangulatról ezúttal a helyi citerazenekar tagjai gondoskodtak, akik népdalcsokorral örvendeztették meg hallgatóságukat.
diszno06
Mint a helyszínen elhangzott, ez a nap nem csak az evésről és a jókedvről szól. Fontos hangsúlyt kapott a jótékonykodás is, hiszen a reggeli, ebéd és vacsora megvásárlásából befolyó összeget a szervezők a kunfehértói óvoda Rosszcsontok alapítványának ajánlották fel.
Szöveg-fotó: Szőri Attila (galéria)