Lecserélték a feneketlen kukákat
Közélet

Lecserélték a feneketlen kukákat

- Nézzék meg milyen szeméttelep van itt, az Esze Tamás Lakótelep közepén - ezt kérte tőlünk egy neve elhallgatását kérő olvasónk hétfőn. A panaszos szerint hónapok óta áldatlan állapotok vannak a lakótelepen a konténerek környékén.

 
A gyűjtőedények körül mindenhol szétszórt szemét volt található. A társasházakban élők azt mondják, a guberálók is szétcincálják a konténerekből kiszedett szemeteszsákokat, ám a helyzetet az is rontja, hogy a gyűjtőedények egy része lyukas.
kukas01
Amit felül beleöntöttek, az alul ki is hullott. A Halas Televízió tudósítását követően a hulladékszállításért felelős cég képviselője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy lecserélték a lyukas konténereket és több szelektív gyűjtőedényt is elhelyeztek a téren. Szabó Gábor a Kunság-Halas Nonprofit Kft. termelésvezetője elmondta, hogy ez az eset is hozzájárult ahhoz, hogy a városvezetéssel egyeztetve megkezdjék az elöregedett, lyukas konténerek leváltását a városban.
kukas04
A következő hónapokban a becslések szerint legalább száz ilyen konténert cserélnek le újabbra. A témáról bővebben szó lesz a ma este fél nyolckor kezdődő Beszéljünk róla magazinban. Az adás vendége lesz a szolgáltató cég képviselője, Laskovicsné Terzics Edit önkormányzati képviselő, Vincze Attila önkormányzati képviselő, valamint Baics Tamás a polgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyintézője is.
kukas03
Szöveg-fotó. Bakos László