Babák, rajzok, vintázs…
Kultúra

Babák, rajzok, vintázs…

A fantázia többféle megjelenése érhető tetten a Vasutas Művelődési Ház csütörtök este megnyitott kiállításán. E tárlattal kezdődött el a város napi rendezvénysorozat.

Babák, rajzok, valamint vintázs, avagy a fantázia többféle megjelenése címmel látogatható kiállítás a Szakiban. A szervezők nevében Kollár Tímea, majd Kapus Krisztián igazgató köszöntötte a megjelenteket.

babak03

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy helyi magángyűjtők bemutatkozási lehetőséget kapjanak, csak úgy, mint az alkotó diákok – mondta érdeklődésünkre az intézményvezető.

babak01

Négy az egyben – így is jellemezhető a kiállítás. Diáktárlatuk a város iskolái alkotóinak legjobb műveiből válogat. Szabadka az én városom címmel pedig a pályázatukra beérkezett legjobb testvérvárosi munkákat tették elérhetővé. Két gyűjtő is bemutatkozik: Pozsonyi Angéla díszdobozait, vintázsait hozta el. Dr. Hegyes Edina babagyűjteményét állítja ki.

- Megtetszettek a porcelánbabák. Ír kedves ismerősömmel kezdtük el gyűjteni, évről évre több van. Ezek felnőtteknek készülnek, nem játékbabák – mutatott rá.

babak04

A tárlatot Farkas Dániel nyitotta meg. Az alpolgármester úgy fogalmazott: ezt a kiállítást tekinthetjük a város napi ünnepségsorozat 0. napja rendezvényének.

- A programok ezzel megkezdődtek. Különleges gyűjtemények, diákrajzok, a városvezetés fontos értékei tekinthetők meg – mondta.

babak06

A megnyitót helyi kisgyerekek játékos műsora színesítette. A tárlat május 10-ig látogatható a MÁV Szakiban.

Kép-szöveg: Pál László