Néptánc a javából
Kultúra

Néptánc a javából

Lendületes, pörgős, magával ragadó…így jellemezhetnénk röviden az Interetno Kiskunhalas rendezvény fellépőinek műsorát. Az uruguayi és orosz néptáncosok hazájuk, kultúrájuk javát hozták magukkal városunkba.


A vendégcsoportok autentikus dallamokra, élőzenés kísérettel mutatták be produkcióikat a Közösségek Háza nagytermében hétfőn este.

tancosok01

Másnap Kiskunhalas főterén, már jóval nagyobb közönség előtt, szabadtéren is bizonyították a lelkes fiatalok, hogy a tánc egy „közös nyelv”, mely nemzeteket, kultúrákat hoz közelebb egymáshoz.

tancosok03

A csoportok halasi fellépéseiket követően Szabadkán folytatják a turnét, ahol vélhetően hasonlóan pozitív fogadtatásban lesz részük.

tancosok02

Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter