Kilencedszer szólt a dal és a vers
Kultúra

Kilencedszer szólt a dal és a vers

2008-ban indult útjára városunkban a Zenélő Szélmalom fantázianevű kulturális sorozat, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Idén már a kilencedik alkalmat rendezték meg. Szombaton délután és este egymást váltották a fellépők a Sáfrik szélmalom előtt felállított színpadon.

 
- A rendezvény fő célja mindig is az volt, hogy ebben a rohanó világban megmutassuk az ide látogatóknak azokat az értékeket, amikre ez a kistérség büszke lehet. Most már kilencedik alkalommal rendeztük meg a programot. Most is első sorban a népzenére és néptáncra helyeztünk nagy hangsúlyt, de a könnyedebb műfajok kedvelői is találkozhatnak néhány érdekességgel - mondta el weblapunknak Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke.
malomkozonseg
A program ideje alatt közönség  elé álltak a legsimertebb halasi és környékbeli citeracsoportok, dalkörök, irodalmi egyesületek és néptáncos csoportok. Bárki képbe kerülhetett saját egyészségi állapotát illetően az EFI sátrában, és hatalmas népszerűségnek örvendett a helyszínre érkező tűzoltóautó bemutatója is. Az egyik legnépszerűbb állomásnak az íjászsarok bizonyult, ahol bárki kipróbálhatta milyen fegyverekkel is vadásztak magyar őseink.
malomijasz
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Pál László

Még több cikk

Húsvéti dallista

Húsvéti dallista

Dallista Homonyik Sándorral

Dallista Homonyik Sándorral

Út lélektől lélekig

Út lélektől lélekig

Dallista Koós Jánossal

Dallista Koós Jánossal