Jól ismert hangok és új tehetségek
Kultúra

Jól ismert hangok és új tehetségek

A Halas Televízió stábja idén is megrendezte a Pont Karaokeversenyt, mely a műsor történetében már a nyolcadik volt. Az előválogatók izgalmai után szombat délután eljött a döntő, ahol összesen tizennégyen állhattak közönség, valamint zsűri elé a kamerák kereszttüzében. A remek hangulatú verseny bőven tartogatott meglepetéseket a jelenlévőknek.

 
Az utolsó fordulóban ezúttal Fodor Fruzsina, Fuchs Dorina, Gritto Klementína Patrícia, Kléman Alexandra, Kothencz Gabriella, Kurcz Alexandra, Marosán János, Mondok Renáta, Rapavi Rebeka, Samu Szimonetta, Sztojka Roland, Szűcs-Nagy Liza, Tóth Marianna és Vincze Rita mutatott be egy-egy dalt. Mindannyian megfogadták a zsűri előző heti tanácsait, és egytől-egyig felkészülten érkeztek meg a műsor felvételére.
zsuri
Az ítészek asztalánál ezúttal Zöldi Nikolett, a Szeretlek Caroline musical kiskunhalasi szerzője, Hardy-Horváth Mária operaénekes és Csorvási Zoltán, a 40 esztendős Lyra együttes alapítótagja foglalt helyet.
kleman
Mint mondták, külön öröm, hogy míg korábban főként csak a kistérségből érkeztek énekesek, most már az ország egész területéről felfigyeltek a halasi megméretésre a karaoke stílus kedvelői.
mariann
Az elkövetkező hetekben a 14 döntős közül összesen nyolcat jelöl majd ki a zsűri, akik a Pont című ifjúsági műsorban képernyőre kerülhetnek teljes produkciójukkal. Közülük kerülnek ki decemberben a dobogósok és a különdíjasok.
studioban
Persze idén is lesz lehetőség online szavazásra, így érdemes figyelni az adásokat, hisz a publikum értékelése is nagyban befolyásolja a végeredményt.
fiuenek
A verseny idén sem valósulhatott meg a támogatók (Bendegúz Hangstúdió, Laura Fotó, Vancsura Autósiskola, Mappa Papír Kft., Corso Bistro, Krausz és Társai Bt., Soltron szolárium, Kiskunhalasi Városmarketing Iroda) segítsége nélkül.
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter (galéria)