Polgármesteri köszönet a Lyrának
Kultúra

Polgármesteri köszönet a Lyrának

Egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a Lyra 40 éves jubileumi koncertjén Fülöp Róbert polgármester, de mindenképpen szerette volna személyesen is köszönteni az együttest. Szerdán délelőtt, a városházán fogadta a zenekar tagjait. Jeszenszky-Sebők Judit, Farkas Márta, Kovács Sándor és Csorvási Zoltán nem érkezett üres kézzel, ajándékot is hoztak magukkal.

 
 
 
Telt házas mozi előtt ünnepelte 40. születésnapját a Lyra együttes, az emlékezetes eseményen nem lehetett jelen Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester sem. - Személyesen szerettem volna gratulálni ehhez a szép évfordulóhoz - mondta a városvezető szerdán délelőtt, amikor hivatali szobájában fogadta a zenekar négy tagját.
- Olyanok vagyunk most, mint az ABBA, két nő és két férfi jött - mondta tréfásan Csorvási Zoltán, akit Jeszenszky Sebők Judit, Farkas Márta, Kovács Sándor kísért el a találkozóra. Mint kiderült, Nagy Zoltán is ott lett volna, ám napok óta küzd a betegséggel, így nem jöhetett el. A találkozó derűs hangulatban telt, a vendégek felidézték a jubileumi koncert néhány emlékezetes pillanatát.
Kulisszatitkok is elhangzottak a felkészülésről, a próbákról, illetve a megalakulás körülményeiről, valamint  egy szovjet utazásról is. Kovács Sándor elárulta, hogy az egyik diákja meglepte a koncert után azzal, amikor elmesélte, ő is ott ült a moziban, a nézők között. Farkas Márta elmesélte, milyen sokat jelentett neki az, hogy újra együtt zenélt, énekelt az együttes. Csorvási Zoltán úgy fogalmazott: nagyon sokat jelentett mindannyiuk számára, hogy érezték a közönség szeretetét.
A Lyra nem érkezett üres kézzel. A jubileum kapcsán megjelent válogatás dupla CD-lemezt, amelyet személyesen dedikáltak a polgármesternek és a két alpolgármesternek. Fülöp Róbert felvetette, hogy szeretnék ha a jövőben a város hivatalos ajándéklistáján legyen ott a Lyra lemez is. 
Jáger Levente