Időutazás a filmek világában

Az idei évben rendhagyó módon ünneplik városunkban a magyar kultúra napját. Január 20-án este 18 órától a Közösségek Házában a magyar filmek világába kalauzolja el az érdeklődőket a szervező Halasi Média és Kultúra Kft.

 

A Himnusz eléneklése után, Dr. Bognárné Nagy Éva ünnepi beszédével kezdődik a rendezvény, majd sor kerül a Városi Közművelődésért díj átadására. A hagyományoktól eltérően a programot egy olyan beszélgetés fogja követni, amelynek főszereplőjét a 2016-os Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál zsűrije az év férfi színészének választott. Aki főszereplőként játszott többet között a Made in Hungária, az SOS szerelem, a 9 és fél randi, a Veszettek és a Szabadság szerelem című filmben. Fenyő Iván látogat el Kiskunhalasra, az érdeklődők vele láthatnak és hallhatnak egy izgalmas beszélgetést életéről, színészi hivatásáról és filmjeiről.

fenyokep

A Latabár család sokak számára ismerős lehet, de miért is ne lenne az, hiszen ők a magyar színjátszás egyik leghíresebb színészdinasztiája. Latabár Kálmán a Kossuth-díjas magyar színművész vagy, ahogy nagyon sokan nevezték, Latyi a 20. század egyik legnépszerűbb komikusa volt. Az ő életéről, munkásságáról, pályafutásáról nyílik egy nagyszerű fotókiállítás a magyar kultúra napi műsor keretein belül.

latabar

Közreműködik a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola. A jelenlévők operett részleteket hallhatnak Szabóné Sendula Erika és Szávuly Bence előadásában. A kiállítást megnyitja Éles István, Karinthy-gyűrűs humorista, parodista, aki példaképének tekinti Latabár Kálmánt. Ne maradjon le Ön sem A magyar kultúra napja eme rendkívüli rendezvénysorozatáról!Találkozzunk a Közösségek Házában január 20-án 18 órától!