Ahol bármi igaz lehet…
Olyan világban élünk, hogy lépten-nyomon elmagyarázzák nekünk, hogy mit gondoljunk, mit érezzünk, hogy mi a helyes, s hogy mi az igaz. A KÉPSZELET világában nincsenek örökérvényű igazságok. Itt ma bármi lehet igaz – fogalmazott Sarok Krisztián a Közösségek Házában rendezett kiállítás csütörtök esti megnyitóján. A tárlaton Csesznák Verka grafikus mutatkozik be alkotásaival.
Sarok Krisztián hét évig dolgozott a Közösségek Házában, ahol megnyitotta Csesznák Verka kiállítását. Szép emlékekkel kötődik ide, és most egy újabb élménnyel gazdagodott – az alkotó és a közönség társaságában. A felkérést, hogy mondjon beszédet, megtisztelőnek érezte. A tőle megszokott módon tartalmas gondolatokkal készült, humorral fűszerezve azokat. A tárlat címe KÉPSZELET.
- Érdekes – fogalmazott. - Azért ez a cím – szerintem -, mert minden egyes kép egy ablak, mely betekintést enged, egy kis szelete annak a varázslatos világnak, amely egy művész mélyvalójában lakozik. Másrészt Képszelet azért, mert amikor hazatérünk majd, biztosan lesz egy kis szelete a mai estének, amelyre szívesen emlékezünk, vagy amely - a képeket látva – biztosan nem hagy nyugodni.
Sarok Krisztián sokat gondolkodott az elmúlt napokban azon, hogy mit fog mondani. Elárulta, amikor először látta a képeket, már tudta, miről is szól ez az egész – legalábbis számára mit jelent ez a tárlat. Mert ezek a festmények, ezek a munkák - mintegy kapocsként és hídként működve - utat nyitnak két világ között: ez az ember és a művész kapcsolata.
- Egymásra csúszott itt ma két világ: Verka világa és a mi világunk. Na, ez a közös metszet a kiállítás egyik legérdekesebb része. Mi néhány éve ismerjük egymást ebben a világban. Egy másikból talán már kicsit régebben. Olykor eszembe jut, hogy milyen érdekes lenne néhány órára beköltözni a fejébe – vagy akár csak egy-egy kép erejéig. De mivel ez a tudomány mai állása szerint nem lehetséges, maradnak nekünk a képek, melyek egyértelműen és megmásíthatatlanul megnyitnak egy csatornát a művész és a befogadó között, kialakul egy közös rezgés, amely meghatározó érzés lehet néhány percig, olykor elvisszük ezt az érzést magunkkal haza, olykor pedig éveken/életeken keresztül elkísér – fogalmazott Sarok Krisztián. - Ezek a képek, a kíváncsiság, a barátság, a családi kötelékek vezettek ide mindnyájunkat. Mindig ez van: ha mi emberek, összejövünk térben és időben – akár egy kiállítótérben, ahová mindenki időben érkezik (vagy kis késéssel) – akkor ezekből az együttléteinkből rendszerint valami jó dolog formálódik. Így alakult ez ma is. Ez a kiállítás nagyon fontos volt Verkának és nekünk egyaránt. Valódi hús-vér emberi kapcsolataink építgetése elég nagy kihívás mostanában: tömegmédia, közösségi média, virtuális világ és ál-valóság, satöbbi…
Azt kérte, hogy innen – legalábbis a kiállítás megnyitójának fél órájában – ne küldjenek helyzetjelentést a facebookra, a twitterre, az instagramra. Remélte, nem későn szól… Hiszen akinek tényleg szánták az üzenetet, aki tényleg elolvassa, az az ember éppen ott áll mellettük. Éppen ugyanazt éli meg, amit őt és másokat is vonzott a kiállításra.
- Beszélgessünk inkább! – tanácsolta.
A rendezvényen közreműködtek a kiskunhalasi művészeti iskola képviselői. Fodor Csanád és tanára, Cservákné Molnár Eszter hegedült. Szalóki Kata, Radácsi Genovéva tanítványa fuvolán játszott.
A tárlat március közepéig látogatható a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében, a Közösség Házában. A képek megvásárolhatóak.
Szöveg: Pál László
Fotók: Anda Péter (galéria)
