(►) Indul az új színházi évad
Kultúra

(►) Indul az új színházi évad

Kedden elkezdődik a tavasz színházi évad a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. A Gergely Theáter vendégszerepel ebből az alkalomból hamarosan Kiskunhalason a Pasik a pácban című vígjátékkal. Ezt a társulatot a Turay Ida Színház és a FOGI Színház követi márciusban és áprilisban.

 

Gergely Róbert visszatérő vendég a Városi Filmszínházban utazó társulatával. A Gergely Theáter február 21-én a Pasik a pácban című zenés vígjátékot hozza el. A főszerepben Csonka Zsuzsa és Buch Tibor, Csomor Csilla és R. Kárpáti Péter.

Ez egy angol szerzőpáros színdarabja, egy angol televíziós szituációs komédiasorozat színpadi változata. Kint nagy sikerrel futott az előadás. Egy éve több számomra ajánlott színdarabot is elolvastam. Sokat nevettem, mikor ez került sorra. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha engedélyt kapnék rá, és eljátszhatnánk. Megvettem a jogokat, és még megfejeltem azzal, hogy megkérdeztem az ügynökséget, közbenjárnának-e, hogy ez zenés vígjáték lehessen. Megkaptuk az engedélyt dalbetétek írására. Felkértem Szolnoki Pétert, a Bon-Bon együttes frontemberét, zeneszerző barátomat és Duba Gábort, aki kiváló szövegeket ír, hogy ugorjanak neki, és csinálják meg, így lett belőle egy zenés vígjáték két részben. A témája mai tárgyú. Olyan karaktereket mutat be, amelyek mindnyájunk számára ismerősek, hiszen mindenki felismerheti saját vagy szomszédja vagy kollégája karakterét. Ezáltal nagyon aktuális anélkül, hogy bármit is kellene ezzel megmagyaráznunk. Bárhol a világon könnyen fogyasztható és érthető. A címét mi Pasik a pácbanra magyarosítottunk. Ha vaj van a férfiak füle mögött, akkor bizony azzal szembesülni kell családi körben és saját életükön belül is. A történet csak azokról a pasikról szól-e, akik pácban vannak, vagy azokról a nőkről is, akik szintén hozzájárulnak ehhez, derüljön ki majd akkor, amikor a közönség megtekinti. Újra randevúra hívjuk a kiskunhalasiakat. Remélem, hamarosan velünk együtt nevetnek majd a pasikon a színpadon és egy kicsit önmagunkon, akik a nézőtéren ülünk.

pasika01

Az Égben maradt repülő a Turay Ida Színház vendégjátéka lesz március 21-én. Az előadás zenés titkokat ígér Edith Piaf életéből Keresztes Ildikó főszereplésével. A zenés darabban Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas művésznőt is Kiskunhalason köszönthetjük. Az előadás szereplői: Tapolcsányi Laura, Xantus Barbara, Kurkó J. Kristóf, Pásztor Máté, Győri Péter.

A Marica grófnő egy ismert és népszerű slágerekkel teli szerelmes zenés vígjáték. A tavaszi színházi évad keretében április 18-án szerepel műsoron Kiskunhalason.. Az operettben olyan dalok csendülnek fel, mint a Szép város Kolozsvár, a Hej, cigány, a Szent Habakuk, a Ringó vállú csengeri violám... Méltán az egyik legizgalmasabb, legkeresettebb, legkülönlegesebb zenés vígjáték Kálmán Imre muzsikájával. A FOGI Színház előadásában a címszerepet Fogarassy Bernadett alakítja. Találkozhatunk még többek között Fodor Zsókával és Harsányi Gáborral.

Jegyeket a Közösségek Házában lehet vásárolni.

Szöveg: Pál László