dijazottA tekós Tóth Renáta második helyen végzett a X. Kárpát-medencei vers- és prózamondó verseny országos döntőjén, Mosonmagyaróváron. Az ifjú tehetség az októberben megrendezett iskolai fordulón 1. helyezést ért el, így továbbjutott az országos döntőbe, melyre három hét alatt kellett felkészülnie.

Bővebben...

Természeti képek, portrék, tárgy- és eseményfotók. A térség fotográfusainak képeit bemutató Kiskunsztságok kiállítás immár harmadik éve várja a közönséget. Idén 10 alkotó 42 munkája tekinthető meg a Közösségek Házában a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Az ünnepélyes megnyitót pénteken este tartották a Közösségek Házában. Az alkotók között van Daróczi Csaba, aki ebben az esztendőben elnyerte Az Év Természetfotósa címet.

Bővebben...

Ezt mondta Hardy-Horváth Mária, a VIII. Pont Karaokeverseny zsűritagja Vincze Ritáról. A fiatal diáklány két éve állt először a Pont színpadára. Az ítészek asztalánál ülő szakemberek szerint azóta rengeteget fejlődött, ennek pedig az lett az eredménye, hogy néhány perccel ezelőtt bekerült a legjobb nyolc énekes közé.

Bővebben...

Az V. Folk esten a Sergő zenekar népzenei koncertje mellett kézműves kiállítás is várta a vendégeket. A hagyományápoló rendezvénysorozat célja, hogy a népzene, néptánc még szélesebb körnek kinyíljon, ezt pedig jól kiegészíti egy-egy régi mesterség felelevenítése. Csordás Katalin viselet bemutatója, majd a kalocsai Fazekas Alkotóház kerámiái után ez alkalommal a szintén Kalocsáról érkező Dallos Zsoltné Edit mézeskalácsait láthatták, kóstolhatták, nyerhették meg a résztvevők.

Bővebben...

Ebben az évben is kiváló fogyasztói márka lett a halasi csipke. Az elismerést a MagyarBrands 2016 program keretében nyerte el. Az erről szóló oklevelet csütörtökön délután vehette át Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke a Csipkeházban. Ugyanitt együttműködési megállapodást írtak alá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattal iparművészeti remekünk további népszerűsítésére határon innen és túl. Az ünnepi rendezvényen az idén 40 éves, Pro Urbe-díjas Lyra együttes működött közre két dallal.

Bővebben...

vandor01Ünnepélyes kiállításmegnyitót tartottak szerdán este Harkakötönyben. A tárlat a Márton Áron emlékév egyik eseményeként valósult meg.

Bővebben...

Michel Jackson egy filharmóniai előadáson? Igen, többek között a méltán világhírű énekes szerzeményei is felcsendülnek majd csütörtökön, 13 órától, a Közösségek Házában. A szegedi Deja Vu vonósnégyes előadásának címe: Haydntől Michael Jacksonig. Ez lesz a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának első állomása.

Bővebben...

A Forrás-Új Tükör Klub keddi összejövetelén mutatták be Vedres-Nagy Ibolya és Vedres Ferenc legújabb könyvét. A szerzőpáros az utóbbi időben évente új kötettel jelentkezik, ezúttal a Fény kavarog a szélben címűt hozta el Kiskunhalasra, a Közösségek Házába a férj.

Bővebben...

A Kiskunszt Fotóklub tagja, Daróczi Csaba (a képen, balra) nyerte a Saubermacher - Az év természetfotósa 2016 díjat. Az eredményhirdetés kedden este volt Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban. Nekünk, halasiaknak szerencsénk van, ugyanis pénteken városunkban üdvözölhetjük a kiváló fényképészt, sőt megnézhetjük azt a képet is, amely elnyerte a zsűri tetszését.

Bővebben...

November 10-ig még előfizethet a Kiskunhalas és környéke képeslapjait bemutató könyvre. Különleges válogatás jelenik meg hamarosan a Thorma János Múzeum gondozásában. A szerző, Szakál Aurél szűkebb lakókörnyezetünk, a halasi járás területéről gyűjtötte össze az egykoron divatos képeslapokat.

Bővebben...

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Január 2017
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5